2024. 07. 30. kedd

Judit, Xénia
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF
Versenyoverallból működik a gyermekmentő

Versenyoverallból működik a gyermekmentő

Versenyoverallból működik a gyermekmentőElárverezte a vatera.hu online portálon 115 ezer forintért a 2004. óta használt verseny overallját Turi Tamás a miskolci származású, magyar rally bajnok. Az ügy jótékony célt szolgált, hiszen a vidéki gyermekmentés fejlesztését szolgálja.

A miskolctapolcai nagyparkolóban tartották kedd délelőtt az árverezési akció záró eseményét. Az eseményen részt vettek a szolgálat mentőorvosai, valamint dr. Szűcs Andrea, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat elnöke, illetve László Endre Márton a szolgálat alapítója, aki a gyermekmentő szolgálat munkájáról beszélt. Elmondta, hogy a miskolci gyermekmentő rohamkocsi tavaly októbertől máig hatszáz alkalommal vonult ki, s több mentésnél előfordult, hogy a terepjáróban lévő összes felszerelésre szükség volt. A mostani felajánlást a miskolci kocsi fenntartására fordítják.

 László Endre Márton arról is szólt, hogy az a figyelem, ami Turi Tamásnak köszönhetően a gyermekmentés támogatása felé fordítja az emberek figyelmét, remélhetően még nagyobb segítség lesz számukra, mert bíznak abban, hogy ez az adók 1 százalékát jövőre az emberek nekik ajánlják fel. A rally bajnok a nagyparkolóban ki is próbálta a jól felszerelt járművet.

 

–obe-
 Versenyoverallból működik a gyermekmentő Versenyoverallból működik a gyermekmentő

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek