2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Új Diósgyőr épül

A miskolci önkormányzat 2010 óta – a várépítéssel, stadionépítéssel együtt – a diósgyőri városrész fejlesztésére fordított több mint 17 milliárd Ft után a következő két évben újabb mintegy 10 milliárd Ft-ot költ a városrész fejlesztésére. 2010 és 2020 között Miskolc diósgyőri városrészében valósul meg az egyik legnagyobb értékű városfejlesztési program. Terek, utcák, és számos épület újul meg Diósgyőrben, több ponton már megkezdődött a kivitelezés.

A diósgyőri újjászületés egyik első lépése, a Táncsics Mihály tér, és az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér átépítése. Mindkét helyszínen elkezdődtek már a munkák.
Az 1970-ben épült Árpád úti szolgáltatóház előtti terület teljesen átalakul, igazi több funkciós közösségi térré alakul, úgy, hogy a meglévő növényzet mellet e terület rendezésével és gyepesítéssel, valamint fák ültetésével nő a zöldterület nagysága. A téren közel 2000 négyzetméternyi zöldterületet alakítanak ki, 14 db új díszfát telepítenek.
A gyalogos téren teljes burkolatcsere történik, egy új találkozási pontot, és egy igényes őstermelői piacot alakítanak ki. Nő a pihenő és a parkolóhelyek száma. Megépül egy látványszökőkút, ami a nyári időszakban kellemes klímát, víz közeli élményt biztosít majd.
A megújuló téren lesz többek között köztéri óra, segélyhívó berendezés, több hulladékgyűjtő, és új padok. A tervdokumentáció Green City akkreditált, így a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve történik a felújítás – az olyan újra felhasználható anyagokat, mint pl. a bazaltkockák, beépítik az új térbe. A mostani beton alapozás megszűnik, így a csapadékvíz jelentős része be tud majd szivárogni a talajba a térkövek fúgáin keresztül.
Ezen a téren állt Varga Miklós szobrászművész Korsóslány című szobra, amelyhez eredetileg vízmedence is tartozott. A munkálatok idejére ideiglenesen elszállított szobrot a térre épülő új szökőkút mellett állítják fel ismét. Így az alkotás méltó helyre kerül.
A Táncsics Mihály téren, az emlékmű környékének rendezése, kellemesebbé tétele, és a térvilágítás kiépítése mellett a meglévő növényállomány magas díszértékű növényekkel bővül, és egy járdaszakasz is megújul.
Emellett a Nagy Lajos király útja és a Blaha L. u. közötti zöld területen a gyerekek számára egy kisebb játszótér létesül.

Ezek a munkálatok már megkezdődtek. A Táncsics tér várhatóan az év végére elkészül, az Árpád úti szolgáltatóház előtti területen pedig várhatóan késő tavaszig tartanak majd a munkálatok.

A kivitelező az üzletekbe történő bejutást folyamatosan biztosítja, az építési terület lezárását pedig úgy oldja meg, hogy a vásárlók a lehető legkisebb kerülővel juthassanak el a céljukig.

Az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér és a Táncsics tér része a diósgyőri városközpont integrált rehabilitációjának. A terek és épületek megújítását jelentő, több mint két éve zajló projekt több ütemben, összesen 940 millió Ft-ból valósul meg. Az említett két tér megújulása 147 131 337 Ft+ÁFA (összesen bruttó 186 856 798 Ft) uniós támogatással valósul meg.

A nagy projekt részeként 2017-ben már befejeződött a Petőfi Sándor Fiókkönyvtár klímatudatos felújítása. A Nagy Lajos király útja 16. szám alatti épület késő barokk stílusban épült 1758-ban, 1977-től működik itt könyvtár.
A Diósgyőri Római Katolikus Plébánia, mint konzorciumi partner, a projekt keretében fejlesztette a templom kertjét. A kerítés elbontásával, dísznövények telepítésével és sétány kialakításával mindenki számára használható nyitott kert jött létre.
A fejlesztési program szerint a II. János Pál pápa tér lépcsőzetes süllyesztést kap a Szinva-patak medre felé. A téren újonnan kialakított sétányok mentén kandeláberek, utcabútorok kapnak helyet, ezen felül egy szökőkút kialakítása is szerepel a tervekben.
Az építkezés 2019-ben kezdődik.
A Várréten, a műemléki vár közvetlen környezetében egy egységes zöld terület alakul ki, nagy gyep felülettel és egyedi díszfák telepítésével. A Vár utcában egy kávézót is kialakítanak. A vár környékén újabb parkolóhelyek létesülnek.

Mindez csak egy a Diósgyőrt érintő fejlesztési projektek közül. A miskolci önkormányzat a vár, a lovagi tornák tere, a függőkert felújításával kezdte el a városrész átalakítását, fejlesztését. A cél, hogy a vár, mint magterület köré rendeződő, népszerű, kulturális és turisztikai városközpont jöjjön létre Diósgyőrben, ami elősegíti majd a további fejlődést, a szolgáltatók betelepedését.

Megkezdett, vagy hamarosan induló diósgyőri fejlesztések:

•    A Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, 5.700.000.000 + 1.500.000.000 = 7.200.000.000
•    Forgalomcsillapított övezet kialakítása Diósgyőri városrészben        300.000.000
(Diósgyőri vár és környezetének fejlesztéséhez kapcsolódik.)

•    Diósgyőr – Kuruc utcai – idősek nappali ellátásának kialakítása        109.647.403
•    Diósgyőri Bölcsőde férőhely bővítése                        143.858.943
•    Diósgyőri Óvoda energetikai korszerűsítése                    138.292.492
•    Kerékpárút építése Komlóstető felől a Várnál lévő kerékpárúthoz    kb. 62.000.000
•    Kerékpárforgalmi létesítmény a Diósgyőri vár és a Lillafüred között.    561.000.000

•    Diósgyőri Horizont Helyi Közösség Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia 400.000.000
(soft)

SZUMM: 9,854,798,838 Ft.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek