2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Továbbra is zavartalanul üzemel a Búza téri piac

Továbbra is zavartalanul üzemel a Búza téri piac

Az elmúlt napokban az a hír terjedt el a miskolci Búza téri piacon, hogy rövidesen tönkre megy a piac és be kell zárni a létesítményt. Káli Sándor Miskolc polgármester ezért pénteken megbeszélésre hívta az ottani kereskedők képviselőit. A találkozón a város vezetője elmondta, hogy volt megkeresés a többségi tulajdonos részéről egy esetleges tulajdoni eladás illetve vételi szándékról, azonban – mint ahogy azt a csütörtöki Közgyűlés döntése is megerősítette – a város nem kívánja eladni a Miskolc Piac Zrt-ben meglévő kisebbségi tulajdoni részét.

A polgármester megfogalmazása szerint többek között azért sem, mert így kívánják védeni az ottani kereskedők illetve a vásárlók érdekeit. Ennek megerősítéseként az önkormányzat felajánlott egy Felügyelő Bizottsági tagságot a Miskolc Piac Zrt-ben, mely képviselőt a piacon bérleti joggal rendelkezők választanak ki maguk közül. A város jövőbeni tervei között szerepel, a többségi tulajdon megszerzése és a Miskolc Holding bekapcsolása.

Káli Sándor polgármester a piacon kereskedők kérdésre cáfolta azt a híresztelést is, hogy a piac melletti parkoló helyére egy hipermarketet építene a város.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp