2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Tét: az önkormányzati lét

Tét: az önkormányzati lét

A tervezett jövő évi önkormányzati elvonásokkal kapcsolatosan tartottak ma egyeztetést a Megyeházán.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) idén ősszel országos konzultációt szervez Debrecenben. A konferencia témája többek között az, hogy a polgármesterek látnak-e reményt arra, a költségvetésben várható elvonások ellenére az önkormányzatok működőképessége fenntartható legyen – közölte Gémesi György, a MÖSZ elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szerdán.

A jövő évi költségvetésben az a 120 milliárd forint, amit az önkormányzatokon akar megspórolni a kormány, lényegesen több, legalább 250 milliárd forint. A különbözetet az iparűzési adó várható mérséklődése és az áfaemelés miatti kiadások növekedése adja – mondta Gémesi György.

Az országos konzultációt minden megyében megelőzi egy helyi megbeszélés, a miskolci volt az első a sorban. A MÖSZ elnöke elmondta: céljuk egy olyan szakmai, lehetőleg konszenzusos anyag elkészítése, amely mint a hét önkormányzati szövetség javaslata kerülhet 2010-ben az új kormány elé.

A MÖSZ arra is választ vár a polgármesterektől, hogy milyen szakmai javaslataik vannak az önkormányzati rendszer megváltoztatására, miben látják a legfontosabb ágazati problémákat. Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt: a kormány mindent elkövet, hogy az önkormányzati oldalnak egyre szűkülő forrásai legyenek, egyre kevesebb pénzből végezhesse el feladatait.

Ezek a források nem lesznek elegendőek – bármennyire is ügyeskedjenek az önkormányzatok vezetői – arra, hogy a települések megtartsák elért színvonalukat, hogy munkát adjanak az embereknek, pedig az önkormányzatok a legnagyobb munkáltatók az országban – tette hozzá.

Tamás Barnabás, a MÖSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke úgy vélekedett: szóba sem kerülhet a kistelepülések önkormányzatainak megszüntetése. Fontos, hogy a MÖSZ is ezt az álláspontot képviseli: „bízom abban, hogy akármilyen színezetű kormánya lesz az országnak, az kiáll az önkormányzatiság mellett” a legkisebb faluban is – mondta.

(Forrás: MNO)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp