2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Rendkívüli szünet a miskolci óvodákban és bölcsődékben

A miskolci Operatív Törzs a frakciók vezetőivel kiegészülve szombat délután ülésezett és a kormányzati intézkedésekkel összhangban az alábbi intézkedéseket hoztuk.
A koronavírus veszélyhelyzetre tekintettel az önkormányzati fenntartású óvodákban és bölcsődékben rendkívüli szünetet rendeltünk el 2020. március 16-tól.  A rendkívüli szünet visszavonásig érvényes, a jelen állapotok szerint minimum két hétig érvényben marad.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2020. március 16-tól bezárnak ezen nevelési intézmények, de 2020. március 20-ig ügyeleti rendben működnek.

Ennek értelmében – rendkívül indokolt esetben, kizárólag akkor, ha az elhelyezésről a szülő gondoskodni nem tud – ebben az időszakban az az intézmény, amelyet eddig is látogattak, fogadja a gyermeket.

Kérjük a szülőket, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel otthoni körülmények között gondoskodjanak a gyermekek elhelyezéséről, és amennyiben lehetséges a gyermekek felügyeletét ne időskorúakra, ne a nagyszülőkre bízzák.

Az intézmények vezetői ezen időszakban felmérik, hogy kik azok, akik nem tudják otthonukban elhelyezni gyermekeiket, valamint azokat, akik a közétkeztetést igénybe kívánják venni.

Ezek alapján 2020. március 23-tól a saját intézmény már nem fogadja a gyermeket, onnantól csak a kijelölt ügyeletet adó intézmények állnak rendelkezésre.

A kijelölt, ügyeletet adó intézményekről 2020. március 20-án adunk tájékoztatást.

Az idősellátással kapcsolatban is hoztunk intézkedéseket. Ezek értelmében a nappali ellátás (idősklub) 2020. március 16-tól átmentileg szünetel. Kérjük, hogy az ebédet vigyék el és otthonukban fogyasszák el. Természetesen az idősklubok munkatársai telefonon rendelkezésre állnak, ha segítségre van szükségük.

Saját érdekükben arra kérjük az időseket, lehetőség szerint hozzátartozóikat, ismerőseiket küldjék el az ebédért. Ezen felül a házi segítségnyújtás tekintetében is javasolt, hogy a kormányzati intézkedésekkel összhangban családon belül gondoskodjanak az idősekről.

A társasházak esetében fokozott fertőtlenítést javaslunk, valamint azt, hogy fertőzésveszély esetén felelősségteljesen járjanak el a lakók egymással szemben.

Azok a lakosok, akiket hivatalosan lakhelyelhagyási tilalomra köteleztek – azaz akik járványügyi karanténba kerültek-, hívják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-460-046.

Felhatalmaztam a városi cégek vezetőit arra, hogy a járvány megakadályozása érdekében, saját hatáskörben, biztosítsák a rugalmas munkavégzés feltételeit amellett, hogy a feladatellátás zökkenőmentes legyen.

Miskolcon jelenleg több állampolgár is járványügyi megfigyelés alatt van, és vannak olyanok, akik helyesen, a jogkövető magatartásnak megfelelően, önkéntes karanténba vonultak, de megbetegedésről nincs tudomásunk a városban.

Kérem fokozottan figyeljünk egymásra, tartsuk be a higiénés szabályokat, működjünk együtt, segítsük embertársainkat. Jó egészséget kívánok!

Üdvözlettel:

Veres Pál

Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek