2024. 04. 15. hétfő

Anasztázia, Tas
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Nem csupán szociális kérdés a rokkantak helyzete

A szociális és rehabilitációs rendszer megújítása címmel tartottak fórumot Miskolcon. A szép számmal érkezett érdeklődőket Dr. Pósfai Gábor, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója tájékoztatta a változásokról.
Magyarország 4-5 városában – köztük Miskolcon és vonzáskörzetében – él a legtöbb rokkantnyugdíjas, valamint rehabilitációs járadékos, és ebből a térségből érkezik a legtöbb új kérelem is, ezért a borsodi megyeszékhely a fórum első állomása – ezt már Soltész Miklós mondta a fórumot kövező sajtótájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azzal folyatta, hogy 2009-ben a Bajnai vezette szocialista kormán ugyan elhatározta, hogy felülvizsgálja a rokkantosítás folyamatát, módszerét, de lényegi lépések nem történtek , ennek szükségessége azonban nem lehet kérdés.

Míg a szomszédainknál a társadalom 2-3%-a minősül rokkantnak, addig Magyarországon ez a szám eléri a 7-8%-ot. Soltész Miklós szerint ez a szám azért nőhetet ilyen nagyra, mert a szocialista kormányok a foglalkoztatási kríziseket a rokkantosítás kiterjesztésével próbálták kezelni. Ez az út azonban nem járható, nem lehet széles társadalmi csoportokat tétlenségre kárhoztatni – jelentette ki az államtitkár. A kormány ezt a helyzetet látva határozta el, hogy megújítja a rokkantosítás módszerét, vagyis az új, objektív, a XXI. századi orvostudomány legújabb módszereit alkalmazó módszer segítségével a 650.000 rokkantnyugdíjas közül felülvizsgálatra hív be 180.000 embert. A felülvizsgálatra kötelezettek számára természetesen létrehoztak egy fellebbezési lehetőséget is – tette hozzá az államtitkár. A kormányzat szociális szemléletéről elmondta még: 2012-ben a rendszerváltás óta nem látott tömeges üdültetésekre került sor az Erzsébet-program keretében, ahol több mint százezernyi rászoruló, szociálisan hátrányos helyzetű felnőtt és gyerek táborozhatott a Balatonnál, és az ország más szép helyein. Innen is megérthető a kormányzat szociális filozófiája: úgy tudunk a rászorulókon segíteni, ha azt a gazdaság megtermeli, de a korábbi gyakorlat nem folytatható, államadósság-növelésből és hitelekből nem szabad szociálpolitikát finanszírozni, és nem szabad munkaerő-piaci, foglalkoztatási kérdéseket szociális kérdésként kezelni.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a helyi sajátosságokról beszélt. Elmondta: Miskolc is arra törekszik, hogy egy átlátható, követhető rendszert hozzon létre, ezért is döntött a Közgyűlés a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer egy intézményi keretbe szervezéséről. A cél egy jól strukturált, átlátható szolgáltató rendszer működtetése. Erre nagy szükség van, hiszen vannak, akik számára csak összehangolt társadalmi segítséggel valósulhat meg, hogy teljes értékű életet élhessenek, hogy dolgozhassanak.

Majd számokat is mondott Miskolc polgármestere: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19.548 a rokkantak száma, rehabilitációra 18.420 fő kötelezett. Felülvizsgálatra 12.269-en várnak, az új kérelmezők száma pedig 523 fő, de ügyhátralék is van jócskán. Ennek nagysága egy mai adat szerint 12.299 fő. Dr. Kriza Ákos elmondta: Miskolc városa jól kiépült szociális ellátórendszert működtet és sokat áldoz arra, illetve tesz azért, hogy magas színvonalú, kiegyensúlyozott szolgáltatást nyújtson a szociális szükséglettel rendelkező lakói számára. Miskolcon a hajléktalan személyek ellátását az Önkormányzattal megkötött ellátási szerződés alapján, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat , a Napfényt az Életnek Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete végzi.

A nyilvántartott hajléktalanok száma Miskolcon 1500 fő, Borsod megyében – a miskolcival együtt – csaknem kétezer. A bentlakásos férőhelyek száma Miskolcon 450, vidéken pedig 100. Ennek ellenére Miskolcon már tavaly sem történt kihűléses haláleset az utcákon, köszönhető ez a szociális rendszerben dolgozók áldozatos munkájának.

Dr. Kriza Ákos elmondta még: Miskolc abban a szerencsés helyzetben van, hogy az önkormányzat tulajdonában van a város egyik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezete, a Szocio Produkt Szolgáltató Kft. amely a foglalkoztatást, a munkavállaló meglévő képességeinek megfelelő, rehabilitációs célú munkavégzés keretében biztosítja. Az elmúlt évben átlagosan 92 fő megváltozott munkaképességű ember szerzett itt jövedelmet. A szakmával rendelkező és végzettséggel nem rendelkező dolgozókat is foglalkoztat. Miskolc polgármestere elmondta azt is, hogy saját szociális intézményüket úgy segítik, hogy megrendeléshez, munkához juttatják a céget, ezzel is biztosítva a megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségét, és az aktív élet lehetőségét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek