2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Negyven család fűtés nélkül Miskolcon

Harmadik napja nincs fűtés és meleg víz Miskolcon a Katowice utca egyik épületének három lépcsőházában, a gázt szolgáltató Tigáz Zrt. egy tűz miatt ugyanis elzárta a gázcsapot, negyven család maradt szolgáltatás nélkül, miközben a hőmérséklet vasárnap sem emelkedett öt fok fölé.

Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője az MTI-nek vasárnap azt mondta: a tűzoltóság kérésére zárták el a szolgáltatást, és addig nem kapcsolhatják vissza a gázt, amíg nem győződnek meg a rendszer biztonságáról.

A már elvégzett nyomáspróba azt jelezte: valahol „szökik” a gáz, s miután a Tigáz szerelői eddig nem tudtak bejutni minden lakásba – mert a lakók nem voltak otthon – , eddig nem tudták kizárni a hibás szakaszt – tette hozzá, megemlítve: nehezíti a helyzetet, hogy nincs közös képviselője a háznak, aki értesítené mindazon lakókat, akik a decemberi hideg miatt érthetően máshol, rokonoknál, ismerősöknél töltötték, töltik a hétvégét.

Száraz Gábor közölte: cél az, hogy valamennyi lakásba bejussanak a Tigáz szerelői, akik a gázóra előtti részt ellenőrzik majd. A gázóra utáni szakasz vizsgálatát már gázszerelővel kell elvégeztetniük a lakóknak, illetve a lakásszövetkezetnek, és ha minden rendben, akkor visszaállítják a szolgáltatást.

A fotó illusztráció

MTI

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek