2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

MSZP-s feljelentés a „Miskolc Holding-ügyben”

Dr. Mokrai Mihály önkormányzati képviselő, az MSZP miskolci alelnöke és Dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő, az MSZP miskolci elnökségének tagja az úgynevezett Miskolc Holding-ügyben tartott csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót a Miskolci Városi Ügyészség épülete előtt. Az esemény után Dr. Mokrai Mihály ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, visszaélés közérdekű adattal vétsége miatt,-írja a boon.

A képviselő feljelentésében kifejtette: február 2. napján fordult Kriza Ákos polgármesterhez, hogy a Miskolc Holding átvilágításáról szóló könyvvizsgálói jelentést megkaphassa, ám az elmúlt 15 napban ez nem történt meg. A feljelentésből kiderül, hogy több szocialista politikus is számos alkalommal kísérelte meg, hogy betekintsen a jelentésbe, ám eddig erre nem volt módjuk. Mokray Mihály a feljelentést a Btk. 177. paragrafusának első két bekezdése alapján tette meg, amelyek kimondják, hogy aki „a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével” tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, illetve közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…