Lakossági fórumra invitálta dr.Tompa Sándor MSZP önkormányzati képviselő hétfőn Miskolctapolcára a lakosságot. A fórum apropója az volt, hogy új idegenforgalmi fejlesztési koncepció készült a településrészről,s ez szerepel az október 20-i miskolci közgyűlés napirendjén.
Sajnos a lakosság érdeklődése nem volt valami nagy, de ezt az érdektelenséget már megszokhattuk a településrészen. A fórumon a meghívottak közül sem a terület önkormányzati, sem országgyűlési képviselője nem vett részt. A képviselő szólt a koncepció főbb elemeiről. A tervezet szerint a hagyományos strandfürdőt mindössze a korábbi gyermekmedence helyén alakítanák ki, a régi strand helyén igényesebb wellness-központ kapna helyet, a Barlangfürdőt pedig szaunapark övezné. Négy csillagos szálloda épülne a Barlangfürdő mellett illetve szintén külső beruházó bevonásával felújítanák a Junó szállodát.
A tervezetben az áll, hogy még az idén 10 millió forintot költenek a koncepcióra illetve a tervpályázat költsége 70 millió forint. A nagyprojekt tervezett összköltsége 6,5 milliárd forint, melyből mintegy 4 milliárd EU és állami támogatásból tevődik össze.
Most itt elmondták a jelenlévők, hogy több fórum is volt már a tapolcai fejlesztésekről, de a koncepcióban nem találhatók a javaslatok. Sem az, hogy az Aradi sétány ne szűnjön meg és a korábbi helyen valósuljon meg a strandfürdő, sem az, hogy ne a Fenyő utca meghosszabbítását ellenzik.