Sajtótájékoztatón ismertette Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke a tavaszi országgyűlési választások mszp-s jelöltjeinek esélyeit.
Az elnök szerint nemcsak két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben van esélye nyerni a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselő-jelöltjeinek, hanem még legalább 5 körzetben elérhető a győzelem. Gúr Nándor elmondta: 2006-ban 10 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben nyertek a szocialista jelöltek, ezekben most is van esély a győzelemre, hiszen a jelenlegi egyéni országgyűlési képviselők mögött komoly munka és számos eredmény állnak. A politikus hangsúlyozta: a 13 körzetből eleve egyetlen egyben sem mondanak le arról, hogy a szocialista jelöltek mandátumot szerezzenek a 2010-es országgyűlési választásokon.