2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Megújul Miskolc közösségi közlekedése

Ütemes, tervezhető, kiszámítható
Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere az idei év tavaszán munkacsoportot bízott meg azzal, hogy dolgozzanak ki olyan menetrendeket, ami a lakosság igényeihez igazodik. Cél egy élhető városhoz elengedhetetlen, átgondolt közlekedésfejlesztési stratégia kidolgozása, egy olyan közösségi közlekedés létrehozása, amely az utazók igényeihez igazodik.

Az új menetrendek kialakítása során a munkacsoporttól elvárás volt, hogy ütemes, tervezhető és kiszámítható közösségi közlekedés szolgálja az utasok igényeit, költséghatékony módon.
Ennek első lépcsője a nyári menetrend bevezetése volt.
2012 nyarán bevezetett változások:
•    Új, utasbarát, ütemes menetrendek kerültek kialakításra, az egyes napszakok közlekedési igényeihez igazodva, ezért minden órában azonos időpontokban indultak a járművek egy-egy viszonylaton. Így az utazási időpontok megjegyezhetővé váltak és biztosítva volt a járatok közötti átszállás.
•    Az útvonaluk egy részén közös szakaszokon közlekedő járatokat egymással összehangolták, így egyenletesebbé vált a követés, csökkent a várakozási idő.
•    Több viszonylaton külön szombati és vasárnapi menetrend lépett életbe, ugyanis ezen a két napon eltérőnek mutatkoztak az utazási igények.
•    Bevezettük a kora hajnalban és késő este garantált csatlakozási és bevárási rendszert, így az átszállások is tervezhetővé váltak a villamosok és az ezen időszakban közlekedő autóbuszok között.
Őszi menetrendi változások – 2012. szeptember 1-től
Az újabb utasbarát változás most, az iskolakezdéstől lesz tapasztalható, hiszen mások az utazási igények nyáron, a nyári szünetben, és mások szeptembertől, amikor megkezdődik az iskola.

•    Az összehangolt és ütemes menetrendeket újabb járatokra terjesztettük ki.
•    A szombati és vasárnapi napokon eltérő közlekedési rendbe további járatokat vontunk be.
•    Az új, őszi menetrendek kialakításánál már figyelembe vettük a nyári menetrendek bevezetése óta érkezett észrevételeket is, hiszen közös célunk, hogy még inkább utasbarát szolgáltatásokkal legyünk jelen Miskolc város közösségi közlekedésében.
Fontosabb menetrendi változások szeptember 1-től
1-es és 2-es villamos:
A villamosok menetrendjeinek kialakítása során az áprilisi utasszámlálási adatok mellett figyelembe vettük az utazóközönségtől érkezett észrevételeket is. A villamosok a tanítási időszak utazási igényeihez igazodva – a nyári menetrendhez képest – sűrűbbé válnak.
Az utasok kérésére többlet járat indul Felső-Majláthról 4:30-kor, valamint a reggeli csúcsidőben. Ebben a kritikus időszakokban 4 percenként indulnak az 1-es és 2-es villamosok. Egyes időszakokban, a zsúfoltság enyhítése érdekében, az 1-es villamosok között több 2-es járatot indítunk. Viszont csúcsidőn kívül a korábbi 6 helyett 7-8 percenként közlekednek majd a villamosok.
Észak-déli tengely járatai:
A 2-12-14-14H-20-22-es viszonylatok menetrendi struktúrája alapvetően a nyáron bevezetett rendet követi. Mind a Csabai kapuban és Hejőcsabán, mind a Szentpéteri kapuban összehangoltan közlekednek a járatok mindkét irányban.
Újdonság, hogy egyes 14-es járatok a Farkas Antal utca végállomás után tovább közlekednek a  Hejő-park érintésével az Egyetemvárosba, illetve az Egyetemváros végállomásról is indulnak 14-es járatok az Egyetemváros – Hejő-park – Farkas A. u. – Villanyrendőr útvonalon a  Repülőtér végállomás felé. Így hétköznapokon közvetlenül elérhető lesz az Egyetemváros Hejőcsaba, valamint Görömböly északi része felől, és biztosított lesz a két egyetemi terület közvetlen összeköttetése is.
Az Egyetemváros kiszolgálása:
•    A 22-es autóbusz szeptember 10-től, a szorgalmi időszak kezdetétől újra közlekedik.
•    Az ME gyorsjárat szeptember 2-től közlekedik, az őszi időszakban már munkanapokon is járnak a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban. A járatok a Tiszai pályaudvarra érkező, illetve onnan induló Intercity és gyorsvonatokhoz csatlakoznak. Ezért a járatok a Tiszai pályaudvarról az adott óra 40-kor, az Egyetemvárosból adott óra 00-kor indulnak.
•    A korábbinál több 2-es autóbusz közlekedik majd az Egyetemváros érintésével. Ezen járatok mindkét irány felé közlekedve érintik a Tanulmányi épület és az Egyetemváros vá. megállóhelyeket. A járat a Belváros felé az Olajkutató megállóhelyet is érinti, viszont a Kemény Dénes uszodánál a 20-as autóbusz megállóhelyén állnak meg és Tapolca irányába kihagyják a Csermőkei út megállóhelyet.
•    Az egyetemi órakezdésekhez és végzésekhez igazítva, óránként egy-egy 14-es járat a Farkas A. u.-tól továbbközlekedik az Egyetemvárosba, így biztosítva a Mész utcai Egészségügyi Kar és az Egyetemváros, valamint az Egyetemváros és a Hejő-parki, észak-görömbölyi, illetve hejőcsabai lakóövezetek közvetlen és gyors kapcsolatát.
•    További újdonság a menetrendkönyv 11. oldalán található táblázat, amely a Centrum megállóhelytől az egyetemre közlekedő, valamint az Egyetemváros vá.-ról induló összes járat indulásait időrendben összesíti, így könnyítve meg az utasok tájékozódását. Egyéb változások
•    Az 1A-s, 3-as, 3A-s, 6-os, 7-es, 16-os,  29-es, 32-es, 35-ös és 67-es autóbuszok csúcsidei menetrendje a tanítási időszak utasigényeihez igazodva a nyári menetrendhez képest sűrűbbé vált.
•    A 3-as autóbusz hajnali és késő esti indulási időpontjai 5 perccel későbbre kerültek, így a Bajcsy-Zs. u. megállónál a járatok a Felső-Majláth felől érkező villamosokhoz is biztosítják a csatlakozást.
•    A 11-es autóbusz minden időszakban egyenletes és megjegyezhető menetrendet kapott. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben 20, délután 30, az egyéb időszakokban pedig egységesen 40 percenként közlekedik.
•    A 21-es autóbusz új, ütemes menetrend szerint közlekedik hétvégén. Szombaton 7 és 16 óra között 20, azon kívül és vasárnap egész nap 30 percenként. Megváltozott a Lidl áruházhoz történő betérések időpontja is, így a Tiszai pu. irányába közlekedő, az Intercity és gyorsvonatokhoz csatlakozó járatok menetideje csökkent.
•    A 24-es autóbusz hétvégi menetrendje megváltozott, mivel a Repülőtér – Megyei kórház – Búza tér kapcsolatot ebben az időszakban a 20-as autóbusz is biztosítja, így a járat sűrűsége a Kassai úti lakótelep igényeihez igazítottuk.
•    A 31-es autóbusz új, egyenletesebb, az igényekhez jobban igazodó menetrend szerint közlekedik hétvégén. Szombaton délelőtt és vasárnap délután, valamint kora este 20, azon kívül 30 percenként jár. A Tiszai pályaudvarról minden óra 40-kor, az Avas vk.-ból minden óra 00-kor induló járatok csatlakozást biztosítanak a MÁV Intercity és gyorsvonataihoz.
•    A 44-es, az ingyenes Cora és Auchan autóbuszok esetében tulajdonosváltás miatt történik változás. A 44-es autóbuszok Cora végállomásának neve Auchan, Pesti útra változik. Az ingyenes Cora autóbusz továbbiakban Auchan 2 jelzéssel fog közlekedni, változatlan útvonalon az Avas kilátó és az Auchan, Pesti út (volt CORA) között. Az Auchan Borsod áruházhoz az Avas kilátó helyett az Újgyőri főtérről közlekednek ingyenes járatok Auchan 1 jelzéssel.
Az Auchan 1 járatok az alábbi megállóhelyeken állnak meg: Újgyőri főtér (1-es autóbusz Tiszai pu. irányú megállója); Zoltán u., Vologda vr., Petőfi tér (1-es autóbusz megállója), Centrum (2-es autóbusz megállója), Vörösmarty vr.(21-es autóbusz megállója)  Selyemrét (21-es autóbusz megállója) és Auchan Borsod. Az ingyenes Auchan 1 és Auchan 2 járatokra a felszállási rend változatlan: tehát az áruház felé csak felszállni; az Újgyőri Főtér, illetve az Avas kilátó felé pedig csak leszállni lehet a járatokról.
Utastájékoztatás
Az őszi menetrendkönyvben a menetrendek sorrendje követi a nyáron bevezetett logikát, azaz, a szorosan összetartozó viszonylatok páronként egymás mellett, egy-egy dupla oldalon találhatóak, a könnyebb áttekinthetőség érdekében.
A menetrendkönyvet augusztus 29-től minden kedves utasunk 100 Ft-ért vásárolhatja meg az MVK Zrt. bérletpénztáraiban.
A változásokról utasaink bővebben tájékozódhatnak honlapunkon, a www.mvkzrt.hu weboldalon is.
A menetrendekkel kapcsolatban felmerülő kérdéseiket és észrevételeiket továbbra is várjuk az iroda@mvkzrt.hu e-mail címre.
A vonalhálózatot is jelentősebben érintő változások az átalakítás harmadik ütemeként, jövő év januártól kerülnek bevezetésre.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek