2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Megújul a füzérradványi Károlyi-kastély

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek.

A füzérradványi Károlyi-kastély ennek a nagyszabású fejlesztési programnak a keretében születik újjá. A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben fekvő attrakció központi tematikája az egykori, 1930-as évekbeli kastélyszálló életének megidézése archív fotók, régi filmek, festmények, épület- és levéltári kutatások, valamint visszaemlékezések alapján.

Az épületegyüttes „A füzérradványi Károlyi-kastély turisztikai célú funkcióbővítő fejlesztése” című projekt (GINOP-7.1.1.-15-2015-0008) keretében 1,5 milliárd forint Európai Uniós forrásból újul meg, amely 1 399 665 017 millió forintos hazai támogatással egészül ki.

A program célja, hogy a műemlékhelyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egy egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag valósuljon meg, amely valóban érdekli a látogatókat. Egy-egy vár vagy kastély szinte mindig az adott település egyik jelképe, szimbolikus értékű helyszín, különleges helyet foglal el a köztudatban, ezért fontos a helyi identitás erősítése. A várak, kastélyok a fejlesztési koncepció alapján egyre inkább közösségi térként is szolgálnak majd, ha a vendég jól érzi magát bennük, jelentősen több időt tölt el, és ez növeli a bevételt, amelyekből a műemlékek fenntarthatók.

Fontos cél tehát az épületek szellemi újjászületése is: fizikai rehabilitációjuk mellett a szellemi rehabilitációjuk is megvalósul. A várak, majd a kastélyok évszázadokon keresztül a magyar és az európai kultúra „fellegvárai” voltak, most a 21. századi igényeknek megfelelően újraértelmezett formában kapják vissza ezt a szerepüket, jól illeszkedve az épületek műemléki adottságaihoz. Olyan közösségi és kulturális terek kerülnek kialakítása, amelyek különböző művészeti ágakat felölelő programokat kínálnak a látogatóknak.

A komplex funkciót betöltő, többféle bevételi forrásra támaszkodó objektumok egy egységes rendszerbe foglalt láncot alkotnak majd, egységes, nyugat-európai színvonalú turisztikai desztinációként. Az egyes vonzerők hozzájárulnak a kistérség gazdaságának az élénkítéséhez, a munkahelyteremtéshez és a vidékfejlesztési célokhoz, és úgynevezett multiplikatív hatással is rendelkeznek majd: a környező kis- és középvállalkozók rácsatlakozhatnak az Európai Uniós és hazai forrásból turisztikai vonzerővé fejlesztett, korábban romos és kihasználatlan műemléki szolgáltatások struktúrájára.

A program az ország egész területét lefedi. Művészettörténeti szempontból a legszínvonalasabb épületek szerepelnek benne, nemzetközi szintre emelve a kastély- és várláncot, amely a magyar épített örökség egyik legfontosabb megjelenítője lesz.

A programban szereplő helyszínek mindegyike egységes arculattal és sztenderd szolgáltatási csomaggal, ajándékbolttal és kávézóval rendelkezik majd.

Fontos, hogy hiteles, ugyanakkor friss és interaktív kiállítási tartalom fogadja az épületbe látogatókat. Minden helyszín egyedi, a kiállítási tematika ehhez illeszkedő jellemzőkkel rendelkezik, ezáltal az egykori magyar kastély- és várélet minden rétege bemutatásra kerül. Alapvető cél, hogy a kiállításnak olyan grafikai arculata és olyan atmoszférája legyen, amellyel a vendégek azonosulni tudnak. Nagy hangsúlyt fektet a program az előkészítő munkára: a falszövet, a régészeti, a restaurátori, a levéltári, a tervtári, a köz- és a magángyűjteményekben végzett kutatások alapján összeállt adathalmaz kreatív és közérthető feldolgozásával áll össze egy olyan kiállítás, amely vonzza a látogatókat, és elidőznek benne. Az épületek múltját a történetmesélés, az anekdoták mentén is megismerhetik a látogatók. Minden helyszínen bemutatásra kerülnek az egykori birtokos családok egymást váltó generációi, megelevenednek a történelemkönyvekből ismert nemesi családok tagjai. A kastélyban, várban zajló életmód, a főúri család hétköznapjai és ünnepei, sőt a személyzet feladatai is a kiállítás részét képezik. A koncepció fontos eleme az interaktív és multimédiás eszközök használata és kiállításokba építése. Így be lehet például mutatni az épületek kinézetét különböző építési korszakokban, virtuális túrát lehet tenni a kiterjesztett valóság alkalmazásával a műemlék falai között különböző történelmi korokban, vagy holoprojektoros vetítéssel láthatóvá válik egy makettben, hogy az épület egyes helyiségei milyen célt szolgáltak, milyen tevékenységet végeztek ott egykor. A kastély vagy vár látogatási útvonalának végigjárására a hagyományos idegenvezetés mellett lehetőség nyílik többnyelvű táblagépes, azaz tabletes, visualguide-os eszköz segítségével is.

A változatos, helyi adottságokra támaszkodó, a mindennapokban is használható termékekkel felszerelt ajándékbolt egyre fontosabb részévé válik a látogatóközpontoknak. Itt nyílik lehetőség a helyben termelt, a környékbeli termelőktől származó minősített termékek befogadására és értékesítésére is, így valósítható meg az a gazdasági modell, amely a kastélyok hosszú távú, önfenntartó működését szolgálja.

Külön figyelmet szentel a program a kastélyparkok újszerű hasznosítási lehetőségeinek: érdekes programkínálattal és jó infrastrukturális háttérrel felszerelve a helyszínen tartózkodás ideje többszörösére nyújtható egyfajta „történelmi szabadidőközpontként” működtetve. Ide sorolhatók a népszerű magánrendezvények, esküvői fotózások, csapatépítő tréningek, konferenciák.

A kastély infrastrukturális fejlesztésének elemei:

A fejlesztés során cél, hogy a fogadó és vendéglátó terek berendezése, a parki attrakciók, illetve a kiállítási tematika is felidézzék az egykori kastélyszálló világát, mindennapjait. A „kastélyszálló meglátogatása” jelenti a vezérmotívumot, amely végigkíséri a kastélyba érkező vendéget az épületben és a parkban is.

A kastélyépület jelentős része megújul, az építészeti elemek restaurálásra kerülnek. A földszinti egykori reprezentatív terek közösségi funkciót kapnak, kialakításra kerül a fogadótér, az ajándékbolt, a jegypénztár, a rendezvényterem és a kávézó. Az épület tereinek többsége archív fotók alapján, de modern, interaktív eszközökkel is kiegészítve kiállítótérként újul meg. A fejlesztés keretében a kilátótorony is felújításra kerül. A kastélyparkban a korábbi rekonstrukcióból kimaradt részek kertépítészeti rendezése valósul meg, a kastély közvetlen környezete és a díszudvar a történeti források alapján kerül helyreállításra.

A turisztikai fejlesztés elemei:

A fejlesztés eredményeként egy természetközeli, jól beazonosítható, egyedi vonzerővel rendelkező attrakció jön létre. A számos digitális és interaktív eszköznek, újszerű megoldásnak köszönhetően a látogatók élményszerű módon ismerhetik meg a kastély történetét és a korabeli életmódot. Múzeumpedagógiai foglalkozások, filmvetítések színesítik a különböző célcsoportoknak kínált szolgáltatásokat. A kulturális rendezvényekre, konferenciákra, vállalati és családi eseményekre, tréningekre érkezőket rendezvényterem, szabaduló szoba, és VR-játékok is várják.

A kastély kulturális turisztikai kínálata kiváló együttműködési lehetőséget kínál a térség szolgáltatói számára is. A létrejövő sokszínű attrakció bővíti az idelátogató turisták körét.

Kedvcsinálónak egy kis betekintés a 2020-ban elkészülő kiállításba: a kastélyba lépve a néhai kastélyszállót megidéző fogadótérbe, voltaképpen egy szállodai recepcióhoz érkezünk. Innen indulva a korabeli személyzetet és a kastély lakóit, vendégeit megjelenítő „beszélő képek” (a szobalánytól a filmrendezőn és az Afrika-vadászon át a grófig) vezetésével, interaktív játékok és makettek, sztereoszkópok, érintőképernyők, VR-játékok segítségével ismerhetjük meg a Károlyi család és a kastélytörténet legendáit, valamint az épület elegáns tereit, egykori berendezését, lakóinak és vendégeinek életét a hétköznapok és a vendégségek idején. Sok egykori játékot: billiárdasztalt és különféle társasjátékokat mi magunk is kipróbálhatunk. Egy pillanatra belecsöppenünk a kastélyban és kertjében forgatott filmek világába, a legkisebbeket pedig a környékbeli egykori hegyközi kisvasutat bemutató Lego kisvonatok várják. A vállalkozókedvűek megcsodálhatják a parkot a helyreállított kiállítótorony tetejéről. Ha pedig piknikkosárral, vagy sportszerekkel felszerelt hátizsákkal kilépünk a kertbe, izgalmas camera obscura segítségével fedezhetjük fel a park rejtett zugait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek