2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Mai átadások Miskolcon:játszótér, óvoda

Játszótér épült a Patak téren, a Patak utcai mélygarázs felett a „Miskolc belváros rehabilitációja I. ütem” elnevezésű projekt keretében kialakított közparkban.
A Patak utcai mélygarázs felett megvalósított közterület-fejlesztés során utakkal tagolt, járdákkal átszőtt városi park épül meg összesen 5430 négyzetméteren, amelyből közel 1600 négyzetméter fásított, cserjékkel, gyeppel beültetett zöldfelület.

Az uniós támogatásból elkészült, 2014 júliusában átadott fejlesztés tervei között a zöldterület arculatának megformálásán túl nem szerepelt közösségi térségek kialakítása. Az új tér felszíne azonban lehetőséget kínált többek között arra, hogy a kisgyermekes családok számára aktív kikapcsolódásra lehetőséget nyújtó térfelületet, játszóteret formáljanak ki. A megvalósításra azonban külön forrást kellett keresni.

Az egy egységből álló, hajó formájú, több játszóeszközt – mászókát, csúszdát, kötélhágcsót, mászóköteleket – tartalmazó játszóeszköz beszerzéséhez a terület önkormányzati képviselője, Szabó Sándor képviselői alapjából 5 millió forinttal járult hozzá. A játszótérhez kapcsolódó  kiegészítő beruházásokat – a megközelítést biztosító járdát, az ütéscsillapítást biztosító homokot, valamint a védelmi célokat szolgáló növénytelepítést – a Miskolci Városfejlesztési Kft. finanszírozta 3 millió forintból.

A Patak utcai park a játszótérrel kiegészülve egy minőségi belvárosi térré vált, amely pihenő területet, pormentes levegőt biztosít a belvárosnak ezen a részén.

KÖZÉPSZER ÚTI ÓVODA ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Programhoz benyújtott, és a „Miskolc Önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai felújítása” című projekt keretében elnyert támogatásból hét közintézményben valósít meg energetikai korszerűsítéseket. A projekt részeként újult meg a Középszer úti Óvoda épülete, amely a felújításnak köszönhetően a jövőben költségtakarékosabban és gazdaságosabban üzemeltethető.

A Középszer Tagóvoda az 1970-es években épült vasbeton pillér vázas szerkezetű, alagsor, földszint és emelet szint osztású. Az épület 700 m2 alapterületű, benne a funkcióhoz köthető helyiségek találhatók az épület hossztengelyével párhuzamosan oldalanként szervezve, mind a két szinten.
Az óvoda épületének mostani felújítása magában foglalta a homlokzat külső hőszigetelését, a lapos tető utólagos hő- és vízszigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, valamint a fűtési rendszer teljes felújítását, a csővezetékek és hőleadók cseréjét. Az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően csökken az épület hővesztesége, ami energia- és költségtakarékosabb fenntartást eredményez.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…