2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Magyarázat a miskolci járatkimaradásokra

Az MVK Zrt. álláspontja:

A március 15-ei hétvége rendkívüli időjárása jelentős késéseket, járatkimaradásokat okozott a vasúti, valamint a távolsági és helyközi közlekedésben is. A hatóságok felhívták a lakosság figyelmét, hogy személygépkocsival lehetőleg ne induljanak útnak, használják a közösségi közlekedést. Ebben a helyzetben elvárás volt, hogy az MVK Zrt. a lehető legtöbb menetrend szerinti járatát közlekedtesse. Ennek – ha késésekkel is – de eleget tett az MVK Zrt.


A rendkívüli időjárás, a járművekre fagyott csapadék azonban jelentős károkat okozott járműveinkben, főleg az alacsony padlós, illetve csuklós buszokban. Ezek a meghibásodások a megszokottól eltérőek voltak (pl: a csuklórész harmonika szakadása), így olyan alkatrészek beszerzését igényelték, melyek normál üzemi körülmények között nem hibásodnak meg. Ezeket az alkatrészeket le kellett gyártatni, mert raktárról nem tudták szállítani. A járművek javítását folyamatosan végeztük, végezzük.
Miskolc menetrend szerinti buszközlekedésének fenntartásához 138 autóbuszra van szükség. Az MVK Zrt. 173 autóbusszal rendelkezik, melyek átlagéletkora 12,6 év, és átlagosan mintegy 450-690 ezer km közötti km-t futottak már, ami jelentős karbantartási igényeket támaszt. A normál időszaki napi javítási hányad 35 db autóbusz, ami azt jelenti, hogy ennyi vár javításra. A március 15-ei havária helyzet után, amikor 17 autóbusz sérült meg (9 db alacsonypadlós NEOPLAN csukló harmonika szakadás, sérülés, 8 db autóbusz MAN, RÁBA, IKARUS motorikus zárlat és ebből adódó egyéb meghibásodások) a javítások összetorlódtak, így 52 db-ra nőtt a javításra váró buszok száma.
A legnagyobb problémát az okozta, hogy a havária helyzet egy olyan időszakban következett be, amikor a javítási hányad jelentős része olyan járművekből áll, amelyeknek lejárt a műszaki vizsgája, illetve úgynevezett III.-as szemléje, amit kötelező elvégezni és addig a járművek nem mehetnek forgalomba. Ezek olyan javítási, karbantartási technológiák, amelyek időigényesek, mert teljes átvizsgálással és javítással járnak.

Így elmondhatjuk, hogy a két okból keletkezett műszaki probléma összeért és a javítandó járművek feltorlódtak.

Ezek a problémák együttesen vezettek járatkimaradásokhoz, azaz az utóbbi másfél hétben jellemzően 5-10 perces késésekhez egyes vonalakon.
A kimaradó járatokról folyamatosan tájékoztattuk és tájékoztatjuk utasainkat. Az elmúlt héten, az utóbbi napokban a legtöbb kimaradt forduló 5-10 perces kését jelentett. Az utasok visszajelzései igazolják, a kimaradó járatok az egyes vonalakon csak olyan késéseket okoztak, amelyekkel megoldható a város közösségi közlekedése. Utasainknak ezúton is, újra köszönjük megértésüket, türelmüket.
Az elmúlt időszak különösen nagy erőpróbára tette társaságunk valamennyi dolgozóját a közösségi közlekedés fenntarthatósága érdekében. A járművek gyorsabb forgalomba helyezése érdekében a műszaki kollégák jelenleg kettő helyett három műszakban dolgoznak. A javítási és karbantartási folyamatokat átszerveztük, a tervezett karbantartásokat átütemeztük. A foganatosított intézkedések eredményeképpen egyre több jármű kerül vissza a menetrendszerinti forgalomba.
A kialakult helyzetről Polgármester Úr folyamatos tájékoztatást kapott. Polgármester Úr egyértelmű kérése az volt, az MVK Zrt. szakemberei minél hamarabb és minél hatékonyabban oldják meg a problémát, melyhez a város minden támogatást megad.
Az MVK Zrt. egyre több járművet tud visszaadni a menetrend szerinti közlekedésbe, így hamarosan nem lesznek járatkimaradások.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek