2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
51035_jpg

Kinyitották a miskolci városházát

51035_jpgValódi és szimbolikus értelemben is nyitott városházát szeretnénk megvalósítani Miskolcon – jelentette ki Veres Pál polgármester a pénteki alakuló közgyűlést követően, a hivatal aulájában megrendezett kötetlen beszélgetésen.

November 8-án, pénteken délután megalakult Miskolc új közgyűlése. Közvetlenül ezt követően Nyitott városháza címmel szerveztek meg egy programot, ahová a Velünk a Város frakció, a polgármester és alpolgármestere, Varga Andrea várta egy kötetlen beszélgetésre a városlakókat, akik teljesen megtöltötték a városháza auláját.

A vastapsot kapó Veres Pál köszöntőjében arról szólt, hogy valódi és szimbolikus értelmében is nyitott városházát szeretnének meghonosítani Miskolcon, ami azt jelenti, hogy várják és fogadják a miskolciak kérdéseit, felvetéseit, igyekeznek minden problémára megoldást találni.

– A város önkormányzata csak akkor működhet sikeresen és eredményesen, ha a döntések előkészítéséről is széles körben értesülnek a helyiek – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette: valódi szolgálatként tekint munkájára, és szeretne méltó lenni azokhoz az elődeihez, akik naggyá tették a várost, megvalósították a Nagy-Miskolc ideát.

Ismertette: a következő hetekben számba veszik a megoldandó problémákat, de rövid türelmet kért, hiszen számtalan elvárás, kérés érkezett már be eddig is hozzájuk, „varázspálcával azonban nem rendelkezem”, hogy mindenre azonnal megtaláljuk a megoldást, tette hozzá.

– Idő kell, hogy mindent komplex módon tudjunk kezelni. Azt mindenesetre már láthatták, hogy ahol be kell avatkozni, ott azonnal lépünk, és keressük a megoldást – fogalmazott Veres Pál, aki azzal zárta mondandóját: kötetlen beszélgetésre hívták a miskolciakat, ismerkedésre, barátkozásra, „mert tapasztalataim szerint ebből volt a legnagyobb hiány az elmúlt időszakban”.

A képviselők a városlakók előtt is fogadalmat tettek, majd a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány elnöke, Mezei László oklevelet adott át Veres Pálnak.

 

Forrás:minap.hu

Kujan István

Fotó:Mocsári László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek