2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Itt a MicroCAD!

Itt a MicroCAD!

Itt a MicroCAD!Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen a microCAD Nemzetközi Tudományos konferenciát március 18-20-án.

A minden év tavaszán megrendezett konferencia célja, hogy a Miskolci Egyetem akkreditált tudományterületein tevékenykedő hazai és külföldi kutatóknak, szakembereknek és PhD-hallgatóknak lehetőséget biztosítson kutatási eredményeik bemutatására, az eredmények megvitatására, valamint új szakmai és emberi kapcsolatok kiépítésére.

A szimpózium március 18-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor, a XXXVII-es előadóteremben dr. Patkó Gyula rektor nyitóbeszédével kezdődik. Ezután három plenáris üléssel folytatódik a program. Elsőként prof. Dr. Karl-Heinrich Grote, a Magdeburgi Otto von Guericke Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja Kihívások a mérnöki tervezésben címmel tart előadást, majd szintén a magdeburgi egyetemről prof. Dr. Georg Lohmann, a Filozófiai Intézet igazgatója Felelősség és technika című beszámolóját hallgathatjuk meg. Végül pedig prof. Dr. Ádány Róza, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának dékánja beszél a népegészségügyi helyzetről Magyarországon. Ezután 19 szekcióra bontva folytatódik a munka maximum 20 perces, angol, illetve magyar nyelvű előadásokkal. Ebben az évben a konferencia különleges küldetést is teljesít, mivel a magdeburgi és a miskolci egyetemek közötti együttműködés 50 éves jubileimához érkezett. Ennek tiszteletére külön szekcióban tekintik át az együttműködés eredményeit.- mondta a mai sajtótájékoztatón prof. Dr. Dobróka Mihály a rendezvény szervezője.

A tudományos rendezvényhez fakultatív programok is kapcsolódnak. Az egyik az első napot lezáró microCAD Party, amelynek díszvacsoráján átadják a microCAD díszpolgári oklevelet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek