2022. 05. 27. péntek

Hella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF

Indul a Zsóry Liget projekt

Új szakasz kezdődik a Zsóry-fürdő területének fejlődésében – hangzott el Tállai András miniszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselőjének beszédében a Zsóry gyógy- és egészségpark fejlesztése című projekt november 8-ai első, sajtó-nyilvános eseményén.

Tállai András beszédében egyebek mellett felelevenítette a fürdő alapítását és az évek során megvalósult beruházásokat. Elmondta, ez az alkalom jó lehetőség arra, hogy emlékezzünk arra, hogyan jött létre a Zsóry-fürdő, ami nagy értéke a városnak. Elmondta, néhány hónap múlva 80 éve lesz annak, hogy azt ünnepelhetjük, a felszínre tört a termálvíz, ami meghatározza az egész város életét, hírnevét és lehetőséget ad az itt élőknek és a gazdasági befektetőknek. – Hihetetlen dolognak tartom azt, hogy végre lehetett komoly forrást szerezni arra, hogy fejlődhessen a Zsóry-fürdő területe is. Az elmúlt években nagyon komoly fejlődés történt a fürdőben, hiszen például megújult az uszoda, egy wellness rész is kialakításra került, viszont a fürdő területének küllemében történő fejlesztésére eddig nem igazán jutott forrás. Ez a pályázat lehetőséget ad arra, hogy meg tudjon újulni a bejárat előtti parkolóterület, a sétálórészek, és ez az üdülőrész teljes egészében egy 21. századi pihenő parkká alakul. A projekt növeli a fürdő minőségét, az ide látogatók szempontjából pedig egy nyugodtabb, kellemesebb, szabadabb pihenési lehetőséget fog biztosítani – mondta el Tállai András.

FEJLESZTÉS Dr. Fekete Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón ismertette a pályázat szakaszait, valamint egyebek mellett elmondta, egy olyan projekt megvalósítása kezdődik el, amire hosszú évek óta várnak. – 2013-ban Mezőkövesd, a Zsóry-fürdő és közvetlen környezete gyógyhellyé lett nyilvánítva, ennek örültünk és ugyanakkor felelősséget és kötelezettséget is rótt ránk ez a cím. Ennek igyekszünk megfelelni. Épp ezért gondolkodtunk a gyógyhely cím elnyerése után abban, hogy most már nem csak a fürdő belső területét kell fejlesztenünk, hanem ennek közvetlen környezetét is. A Magyar Kormány jóvoltából megnyíltak a pályázati lehetőségek is és ezért önkormányzatunk is fontosnak tartotta, hogy éljen ezekkel – foglalta össze a városvezető. Beszédében köszönetet mondott Tállai Andrásnak, a Magyar Kormánynak, amely lehetőséget biztosított arra, hogy az önkormányzat ezt a nagy álmát meg tudja valósítani, illetve mindazoknak, akik közreműködtek a projekt előkészítésében és végrehajtásában. Hozzátette, Mezőkövesd történelmében ez az első és egyetlen olyan nagy beruházás, amelyhez a Kormány területfejlesztési célokra ekkora összeget egyszerre biztosított. Dr. Fekete Zoltán elmondta, a projekt keretében olyan látványelemek épülnek, melyek a szórakozást, a kikapcsolódást és a rekreációt szolgálják. – A beruházás során a parkoló megszűnik, új helyre kerül és egy különleges látványelemekkel ellátott közösségi tér jön létre színpaddal, szökőkúttal, fedett filagóriával – ahol kávéház, kereskedelmi egységek lesznek kialakítva –, de lesznek padok, pihenő helyek, 3D-s aszfaltrajzok és fotópontok is. Az arborétum területe lesz az egészségpark, ott olyan, Mezőkövesden eddig még meg nem lévő fejlesztések és elemek lesznek kialakítva, mint például thai chi pálya, bioösvény, Segway-kölcsönző, elektromosautó-töltőállomás, lesz egy olyan növénytorony is, ami bemutatja Észak-Magyarország növény- és állatvilágát. Rekortán futópálya, játszóterek, sport- és fitneszpályák is épülnek, valamint egyedivé teszi a parkot az olyan pontok kialakítása, ahol az érdeklődők egészségi állapotát mérik fel – összegezte városunk polgármestere.

PÁLYÁZAT A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló projekt több mint 918 millió forint támogatás nyert, ehhez mintegy 48 millió forintot biztosított az önkormányzat, így a teljes fejlesztés bekerülési költsége több mint 966 millió forint. A kivitelezést a D-Gesztor Kft. végzi, jelenleg a végleges kiviteli tervek elkészítése, illetve a terület előkészítése zajlik. A tervek szerint 2020. január 30-a előtt befejezik a projektet és átadhatják a beruházást.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum