2024. 07. 30. kedd

Judit, Xénia
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF
Háromszáz új munkahely Miskolcon

Háromszáz új munkahely Miskolcon

Háromszáz új munkahely Miskolcon Hivatalosan is megnyitották ma délelőtt a Vodafone új regionális ügyfélszolgálati irodáját, amely folyamatosan háromszáz miskolcinak ad munkát. A Vodafone Magyarország még januárban jelentette be a több, mint háromszáz új munkahelyet teremtő, európai színvonalú központról szóló megállapodást.

A 600 millió forintot meghaladó beruházás a Macropolis épületébe költözött, ahol nyolcvanan már munkába is álltak. 2010 közepétől működik majd teljes kapacitással a cég.

A kormányt Molnár Csaba kancelláriaminiszter képviselte, aki azt mondta: Miskolc élen jár a befektetések vonzásában, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Financial Times ranglistája, melyen az előkelő 16. helyre sorolták.
A miniszter elmondta, a válságkezelő kormány kiemelten kezeli a munkahelyek megóvását, melyre ötven milliárd forintot költöttek, és ezzel százezer munkahelyet óvtak meg. Emellett persze a recesszió alatt is fontos az új munkahelyek teremtése, melyhez minden támogatást megadnak. Ennek köszönhető, hogy 62 településen 19 ezer munkahely jött létre, ennek is eredménye, hogy 42 országból Európában Magyarország az ötödik helyen áll tőkevonzás tekintetében.

Jó döntés volt Miskolcra jönniük, ezt az is bizonyítja, hogy jól képzett kollégákat tudtak felvenni, mondta Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.Az érdeklődés hatalmas volt, több, mint négyezren jelentkeztek. A kiválasztott háromszáz ember hatvan százaléka nő, negyven százalékuk diplomás. Ugyanakkor minden támogatást megkaptak a várostól, illetve a munkaügyi központtól is.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere megköszönte mindenkinek a segítséget, aki részt vett a beruházás előkészítésében és kivitelezésében. Miskolc számára ez a beruházás egy áttörés, hiszen nagyon nagy a verseny, és jó előjel lehet a város ipari parkjának is. Azzal fejezte be mondandóját, hogy „olyan várost építünk, ami a villamos fejlesztéssel, az ősszel átadásra kerülő uszodával, és a többi már megvalósult beruházással együtt célpontja lehet nem csak a befektetőknek, hanem az idelátogatóknak is.”
Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója arról szólt, hogy iszonyú nagy a verseny a befektetésekért a világban.Most a szolgáltató ipar felértékelődött, mert kevésbé érinti a válság, 25 nagy multicég helyezte a központját az utóbbi időben Magyarországra, húszezer munkahelyet teremtve. Ezek elsősorban a fővárosba települtek, így az ITDH elindította a Gyöngyszem projektjét, melyben vidéki gyöngyszemeket kerestek. Azokat a városokat vizsgálták, ahol egyetem van, és arra jutottak, hogy abszolút felveszik a versenyt a környező országok hasonló településével.

A megnyitón együttműködési megállapodásokat is aláírtak. A Vodafone Magyarország újabb három évre hosszabította meg együttműködését a TVK-val, új megállapodást írt alá a miskolci Eurovan Kft.-vel. A megfelelő színvonalú képzés érdekében egymillió forinttal támogatja a távközlési cég a Gálffy Ignác Térségi Integrált Szakképző Központot. és a társadalmi felelősségvállalás keretében a Down Centrum Alapítványt ötszázezer forinttal. Ami talán a jövőre nézve a legbiztatóbb, hogy együttműködési megállapodást írtak alá a Fáy András Szakközépiskolával, ahol szeptembertől elindul a telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens szakképzés, s majd a legjobb eredménnyel végzettek számára munkalehetőséget is biztosít a Vodafone. Kép és szöveg:

 

–obe-

Háromszáz új munkahely Miskolcon

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek