2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Gazdagabb, komfortosabb lesz Szerencs
Gazdagabb, komfortosabb lesz Szerencs

Gazdagabb, komfortosabb lesz Szerencs

Gazdagabb, komfortosabb lesz SzerencsLakossági fórumot tartott az önkormányzat a 37. számú főút Szerencs átkelési szakaszának rekonstrukciójáról a Cukorgyári Múzeum előadó termében május 10-én. Az érintett településrész lakóit Heves János alpolgármester köszöntötte, majd röviden ismertette a főútvonal felújítására irányuló projektet.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) képviseletében Vastag Sándor a Metrober Zrt. munkatársa szólt, aki ellátja el a műszaki ellenőri feladatokat. Beszámolójában ismertette a munkálatok ütemét, a csapadékvíz-elvezetés módszereit, a Prügyi úti körforgó és a Nagyvárad utcai buszöblök kialakításának menetét, a tervezett három-, illetve négysávúsítás kiépítésének lehetőségeit. A szakember hangsúlyozta, hogy a nettó 800 millió forintos beruházás csak a 37. számú főút rekonstrukcióját érinti. Rónavölgyi Endréné polgármester ehhez hozzátette, hogy a szerviz- és kerékpárutak felújítása, illetve megépítése sem marad el, csak később, a remények szerint egy másik pályázati forrásból valósul meg.

Lakossági kérdésekre adott válaszként elhangzott, hogy az út mentén lévő fűzfasor most nem kerül kivágásra, azonban a későbbiekben a parkolóépítésnek áldozatává válik, amivel egyidőben természetesen a környezethez illeszkedő zöldterületet is kialakítanak.
A járdák felújítására, kiépítésére a „szervizutas” pályázat fog megoldást nyújtani a 37-es út mentén.
A fórum zárásaként Szerencs polgármestere a munkálatokat nagy erőpróbának nevezte és kérte a városlakókat, hogy tekintsenek a jövőbe, mely  mégszebb, vonzóbb és élhetőbb várost fog eredményezni valamennyiünk számára.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp