A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kárpátaljai Megyei Tanács pénteken ünnepélyes keretek közt együttműködési megállapodást kötött Miskolcon. A környezetvédelem, turizmus és gazdaság, települések közti partnerség terén szeretnének első sorban élénkíteni a két térség közti kapcsolatokat.
A Rivisz Mihajlo elnök által vezetett kárpátaljai delegáció csütörtökön érkezett megyénkbe munkalátogatásra. A Megyeháza Szász-termében folytatott megbeszélést pénteken délelőtt a két delegáció. A házigazda delegációt Török Dezső, a közgyűlés elnöke vezette, a tárgyaláson részt vett Bánné dr. Gál Boglárka, alelnök, dr. Kovács János, megyei főjegyző, Miklós Árpád Jobbik frakcióvezető, Lukács András MSZP frakcióvezető, Szabó Gergely, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese.
A megbeszélést követően a Dísz-teremben a sajtótájékoztató keretében Török Dezső emlékeztetett, hogy egy viszonylag hosszú, előkészítő folyamat végére sikerült elérni, amely a 2011-es megállapodással kezdődött és tavaly gyorsult fel. Újra gondolták az együttműködés területeit és ennek megfelelően a megállapodást is újra szabták. Időközben új elnöke lett a partner megyének, de Rivisz Mihajlo is támogatja, hogy létrejöjjön és működjön a megállapodás. A két szervezet közt aktív együttműködést szeretnének az oktatás, turisztika és számos gazdasági szereplő közt. Kiemelte, hogy a megyei közgyűlés egyhangúlag támogatta az együttműködési megállapodást.
A két napos tárgyalás során sikerült minden egyes kérdést megvitatni a közgyűlés elnökével – vont mérleget Rivisz Mihajlo, aki nagyra értékeli a közgyűlés egyhangú támogatását. Elmondta, hogy rendelkeznek a megfelelő háttérrel a különböző együttműködési programok megvalósítására. A tárgyalásokkal kapcsolatban fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az ökológiai, turisztikai és gazdasági kérdésekben sok mindenben egyet értettek. Az uniós lehetőségekkel élni fognak. A tekintettel a közös történelmi, kulturális kapcsolatainkra biztos benne, hogy a dokumentumban foglaltakat végre fogják hajtani.
Ezt követően Török Dezső és Rivisz Mihajlo ünnepélyes keretek közt aláírta a 2016-2017 évre szóló együttműködési megállapodást, amely teljes szövege megtalálható a www.baz.hu honlapon, a közgyűlési dokumentumok közt.