2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Bűnmegelőzési vetélkedő sorozat döntője

Miskolc Város napján kerül sor a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési és Ifjúságvédelmi alosztálya, a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Bűnmegelőzési Centruma, valamint a Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet keretein belül tevékenykedő „Tabula Rasa” Pedagógiai Közhasznú Alapítvány közös szervezésében, a prevenciós célzatú bűnmegelőzési vetélkedő – sorozat döntőjére.
Helyszín: Miskolc Városi Szabadidőközpont előtti tér
Időpont: 2011. május 11-én délelőtt 10.00 óra.

Információs háttér:
A bűnmegelőzés közös feladat a pedagógusok és a  rendőrség részére, melynek során a felek arra is törekednek, hogy egymás munkáját minél hatékonyabban tudják segíteni.

Köztudott, hogy a fiatalok sokkal gyakrabban találkoznak a kábítószerrel és egyéb káros szenvedélyekkel, mint a korábbi években. A média, a barátok, idősebb társaik sok információt közvetítenek ezekről az anyagokról, olykor nem is mindig a valóságnak megfelelően.
Éppen ezért bizonyos mértékben meg kell, hogy ismerkedjenek a fiatalok minél hamarabb a bűnözéssel kapcsolatos kérdésekkel, hogy fel tudjanak készülni a támadás elhárítására, a már bekövetkezett baj kezelésére.

Ennek jegyében, prevenciós célzattal került megrendezésre a bűnmegelőzési vetélkedő – sorozat, melyen Miskolc város és a vonzáskörzetébe tartozó általános, és középiskolák tanulói vettek részt.
A feladat- és tesztlapok kiértékelését követően, a döntőbe a 10 legjobb eredményt elérő csapat jutott tovább, akik a május 11-i program résztvevői:

•    Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 9/E.                                                       
•    Bem József Általános Iskola és AMI Arany János Tagiskola (Miskolc)
•    Szabó Lőrinc Általános és Német K.T.Ny. Iskola 7/b. oszt. (Miskolc)
•    II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német K.T.Ny. Iskola 8/b.
•    Avastetői- Pattantyús Általános Iskola (Miskolc)
•    Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI 7/a. oszt. (Miskolc)
•    Avasi Gimnázium (6. csapat) (Miskolc)
•    Bem József  Általános Iskola és AMI (Miskolc)
•    Kandó Kálmán Szakközépiskola 9/C. oszt. (Miskolc)
•    Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Műv. Okt.                                      
Program:
08.30    A helyszín elrendezése, kiállítók fogadása
09.00        A meghívott vendégek és a résztvevők, kísérők fogadása, „A sport legyen a szenvedélyed” elnevezésű utcai futásra érkező iskolák regisztrációjának kezdete

10.00    A futásra érkezett tanulók köszöntése.
„A sport legyen a szenvedélyed!” elnevezésű utcai futás rajtja, általános- és középiskolák részvételével
10.25        A sportrendezvény eredményhirdetése, díjak átadása
10.30        A vendégek köszöntése, megnyitó, dr. Zsiga Marcell alpolgármester, dr. Bakk Richárd r. alezredes, kapitányságvezető helyettes

A vetélkedő lebonyolítása
A vetélkedőt moderátora: dr. Engel György ny. r. alezredes

– Villámkérdések
– Totó, tesztlapok kitöltése
– Közlekedési kérdések
– Memória feladatok
– Szituációs feladatok
13.00          Eredményhirdetés, értékelés, díjak átadása
Díjakat átadja: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Meghívott vendégek:

– Dr. Zsiga Marcell, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, alpolgármester
– Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője
– Dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, Miskolci Rendőrkapitányság vezetője
– Kiss Gábor Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Humán Főosztály, vezetője
– Csiszárné dr. Sajgó Erika Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Hatósági Főosztály vezetője
– Péter Barna Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet, igazgatója
– Dr. Illésné dr. Kovács Mária Miskolci Egyetem, dékánja    

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek