2024. 07. 25. csütörtök

Kristóf, Jakab
1 EUR 393 HUF
1 GBP 468 HUF

Betonacéllal csaltak áfát

Több mint négyszáz millió forint kárt okozott az a betonacél szereléssel és értékesítéssel foglalkozó nógrádi bűnszervezet, amelynek tagjait a múlt héten lebuktatták a NAV pénzügyi nyomozói. Tizenhárom gyanúsítottat hallgattak ki és százmillió forint értékben zárolták az elkövetők vagyonát.
Az akcióban negyven helyszínen, Nógrád, Heves és Pest megyében 150 pénzügyi nyomozó és pénzügyőr járőr vett részt. Az okozott kár megtérülése érdekében több mint hatvanmillió forint készpénzt, valamint három, összesen negyvenmillió forint értékű autót is lefoglaltak.

A gyanú szerint a Nógrád megyei elkövetők az Európai Unió területéről betonacélt vásároltak, majd azt „papíron” magyar cégekből álló számlaláncolaton keresztül átfuttatva szintén az elkövetői körhöz tartozó Pest megyei betonacél szereléssel és értékesítéssel foglalkozó cégnek adták el. Ehhez képest a valóságban az áru Lengyelországból, Szlovákiából és Ausztriából egyenesen a dunakeszi megmunkáló, értékesítő céghez érkezett. Mivel ez a cég sok építőipari kivitelezési munkát végzett, különösen jól jött nekik az olcsón beszerzett betonacél. Ráadásul a fiktív számlás vásárlás után még az áfát is visszaigényelték. Az eddigi számítások szerint a költségvetésnek okozott kár mintegy négyszázhúszmillió forint.

A bűnszervezet egyik vezetőjének kihallgatása utáni orvosi vizsgálaton kábítószer származékot mutattak ki a véréből, így a pénzügyi nyomozók feljelentése alapján a rendőrség kábítószerrel való visszaélés miatt nyomozást rendelt el. Szintén ettől a férfitől előkerült egy kulcs is, ami egy családtagnál lefoglalt széfhez tartozott. A széf több mint ötvenmillió forintot rejtett.

A pénzügyi nyomozók tizenhárom gyanúsítottat hallgattak ki üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. A bűnszervezet három férfi tagja előzetes letartóztatásba, két férfi házi őrizetbe került, egy nő pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Tettük miatt tíz éves szabadságveszést is kaphatnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek