2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Az ITC-be költözik a bíróság

Az ITC-be költözik a bíróság

Az ITC-be költözik a bíróságIlyen még nem volt Miskolcon! A Nemzetközi Kereskedelmi Központba (ITC) költözik a megyei bíróság. Igaz csak egy ügy erejéig, a taktaközi szocpol csalásként elhíresült bűncselekmény-sorozat tárgyalására, mivel a vádlottak és védőik nem férnek el a bíróság épületének legnagyobb termében sem.

Amivel vissza lehet élni, azzal vissza is élnek. Ilyen volt a nagycsaládosok emberhez méltó lakhatási körülményeinek a megteremtésének segítésére létrehozott szociálpolitikai támogatás ( s nem utolsó sorban a gyerekvállalási kedvet is növelni szerették volna ezzel az intézkedéssel). Igen ám, de megtalálták a kiskapukat és valóságos iparággá vált a hátrányos helyzetű családok bevonásával elkövetett csalás. A legnagyobb ilyen összefüggő bűncselekmény-sorozatot a Taktaközben göngyölítették fel a rendőrök. Az ügyészség pedig vádat emelt. Ennek értelmében 202 személynek kell majd bíróság előtt számot adnia 464 millió forint eltüntetéséről. Nem csak a nyomozóknak, a bíróságban is embert próbáló feladatot kell megoldania. Először is olyan helyet kellett találni, ahol le lehet ültetni egyszerre minden vádlottat, jogi képviselőiket és a biztonságiakat. A bíróság nagytermébe a fele se férne be.

Végre felszállt a fehér füst. A megyei bíróságon érdeklődésünkre elmondták, hogy az ITC székház nagytermében március 9-én kezdődik a tárgyalás. A vádismertetést 10-én és 11-én folytatják. Tekintettel a nagy számú vádlottra tartaléknapot is beiktattak, amely március 12. lesz. A helyet már lefoglalták, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljön a bíróság. A szükséges őrzésről, biztosításról a helyszíni tárgyalásokhoz hasonlóan a rendőrségtől kérnek majd segítséget.

„Ilyen felkérés még nem érkezett hozzánk a bíróságtól. A főkapitányság rendelkezik a szükséges létszámmal a tárgyalás biztosításához”- jelentette ki Dobi Tamás, a borsodi főkapitányság kommunikációs munkatársa.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp