Az ÉRV Zrt.-vel köt szerződést az edelényi önkormányzat az ivóvíz- és csatornaszolgáltatásra. A képviselő-testület azért döntött így a szerdai rendkívüli ülésén, mert a beérkezett három ajánlat közül ez biztosította a legkedvezőbb feltételeket a város számára.
Az ülésen ifj. Csabai Gyula képviselő (MSZP) azt kifogásolta, hogy szerinte túlságosan gyorsan kell dönteni. Az új törvény miatt kötelező közműátadásról tavaly októberben, azaz több mint fél éve tárgyalt első alkalommal a testület. Azt követően eseti bizottság készítette elő a javaslatot, amelynek a képviselő maga is tagja volt. Az eredetileg áprilisra tervezett döntést kisebb finomítások érdekében kellett május 9-re halasztani, amelyek eredményeként a cég által felkínáltnál jóval nagyobb összeget sikerült kialkudni a város javára.