2024. 06. 14. péntek

Vazul
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Árvízhelyzet vasárnap

A megyében összesen már 18 ezer ember vesz részt az árvízi védekezésben. Minden eddiginél magasabb árhullám vonul le a Hernádon, a Bódván, Felsőzsolca nagy része víz alatt, további kritikus helyzetekre kell felkészülni a megye déli részein is.

Minden eddiginél magasabb árhullám közelít a Hernádon, ezért 60 kilométer hosszan 70 centivel meg kell emelni a védművet – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a szombati kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. Ehhez a hatalmas munkához, amelyhez 1 millió homokzsákot használnak fel, Orbán Viktor miniszterelnök 10000 embert küldött a helyszínre. A legfontosabb cél, hogy megvédjék az ezen a szakaszon lévő 11 települést, ahová, ha betörne a víz, amellett, hogy emberi sorsok mennének tönkre, több mint 100 milliárdos kár keletkezne.

Bakondi György, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos elmondta, hogy valamennyi magyarországi folyó és patak árad, több mint 230 kilométeren van rendkívüli készültség.

A Hernád idén egyszer már 28 centivel magasabban tetőzött, mint az eddigi legnagyobb vízállása, és ehhez képest is 50 centivel magasabb lesz a folyó az előrejelzések szerint hétfőn 6 órán keresztül – mondta Pintér Sándor. A töltések ezt nem bírják, ezért van szükség avédmű megemelésére. A védekezésre lerendelt 5195 rendőr, 2324 katasztrófavédő, 452vámos, 404 büntetés-végrehajtási dolgozó, sőt rabok, illetve több mint 6 ezer helybeli is azon dolgoznak, hogy elkészüljenek az 1 millió homokzsák beépítésével, mire az árhullámmegérkezik.

Az önkéntesek számára az jelenti a legnagyobb gondot, hogy nem tudják, hol van rájuk szükség és hogy miként jutnak el oda.

Felsőzsolcát napok óta kizárólag Sajópetrin keresztül lehetett megközelíteni, azonban az éjszaka a településen átvezető út részben víz alá került. Folyamatosan, több csónakkal járőrözik a rendőrség a kitelepített Felsőzsolcán, ennek ellenére többen az értékeiket féltve házaikban maradtak, mert elterjedt a híre, hogy a várost a fosztogatók is kiszemelték maguknak.

Nem közlekednek a vonatok a Miskolc-Bánréve-Ózd vonalon, Putnok és Kazincbarcika között.

Ezen a szakaszon a Borsod Volán menetrend szerinti járatai viszik az utasokat. A buszokon elfogadják a havi, félhavi, 30 napos bérleteket és a vasúti arcképes igazolványokat. Szikszó ésForró-Encs állomások között pótlóbuszokra kell szállniuk az utasoknak

Újabb falut zárt el a Hernád

Hernádszentandrás is a víz fogságába esett. A Hernád áradása miatt kellett lezárni a Hernádszentandrás és

Füged, a Hernádszentandrás és Pere, valamint a Hernádszentandrás és Ináncs közötti utat, s miután ezek nem járhatók, Hernádszentandrást nem lehet megközelíteni. A korábban elzárt Halmajra is Kiskinizsre már be lehet menni, azonban Tornabarakonyba, Tornaszentandrásra és Rakacaszendre még most sem.

Az árvíz mellett már a katasztrófaturisták is sújtkák Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a térségben számos helyen a gátakon, az árvíz által érintett településeken megjelentek a katasztrófaturisták, és akadályozzák a védekezést, emellett saját testi épségüket is veszélyeztetik. A rendőrség ezért arra kéri a nézelődőket, maradjanak otthon.

A vályogból épített házak nem bírják a terhelést, egyre több épület dől össze, de személyi sérülésről nincs információjuk, közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője. Sok épület állapotát azért nem tudják felmérni, mert a lakóház megközelíthetetlen és a víztől amúgy sem látszana, így pontos kárfelmérést csak az ár levonulta után lehet készíteni.

Öt település megközelíthetetlen személyautóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol számos út továbbra is járhatatlan, közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete. Azt kérték, hogy akinek nem fontos, ne induljon el Miskolctól észak vagy kelet felé. A Hernád mentén Halmaj, Kiskinizs, a Bódva mentén pedig Rakacaszend,

Tornabarakony és Tornaszentandrás megközelíthetetlen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek