2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
A Borsod Volán közleménye

A Borsod Volán közleménye

A Borsod Volán közleményeMenetrendi eltérések az árvíz miatt, 06.07.

Tájékoztatjuk a tisztelt Utazóközönséget, hogy a május havi és május második felére kiadott helyi és helyközi bérletek érvénytartamát – tekintettel az árvíz miatti közlekedési nehézségekre – 2010. június 8-án 24.00 óráig meghosszabbítjuk.

Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy működési területünkön továbbra is késésekkel, kerülő útvonalakkal és járatkimaradásokkal kell számolni az árvíz és az útlezárások miatt.

Lehetőségeink és kapacitásaink függvényében mindent megteszünk a megye autóbuszos tömegközlekedésének fenntartásáért. Több viszonylaton vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, illetve a lent felsorolt viszonylatokon elfogadjuk a MÁV Start Zrt. utazási igazolványait az autóbuszjáratokon. Több esetben különjárattal szállítjuk árvízi védekezéshez a munkásokat. Részt vettünk Ócsanálos, Felsőzsolca, Bőcs kitelepítésében, Felsődobszán és telephelyeinken még készenlátben állnak az autóbuszok, riasztás esetére.

Több helyen egyedi járatösszevonásokkal biztosítjuk, hogy a lehetőségekhez mérten, késésekkel utasaink elérjék úticéljukat.

Június 7-től a Miskolcra eljutást Megyaszó-Gesztely felől (és vissza) Hernádnémeti vasútállomásig biztosítjuk átmeneti menetrenddel (ld. lent), ahonnan vasúti csatlakozás és a vasúton VOLÁN utazási-igazolvány elfogadás van Miskolcig

Kérjük tisztelt Utasainkat, hogy utazás előtt érdeklődjenek az autóbusz-állomások információs szolgálatainál, mert az útállapotok gyakori változása miatt az írásbeli tájékoztatás állandó aktualitása nem biztosított.

 

VOLÁN-bérletelfogadás a vasúton, átmeneti menetrend Megyaszó-Gesztely-Hernádnémeti vasútállomás között:

2010. június 7-én üzemkezdettől a Szerencs-Miskolc viszonylatban közlekedő vonatokon a Borsod Volán Személyszállítási Zrt. helyközi járataira érvényes utazási igazolványok – dolgozó és tanuló havi, félhavi, 30 napos bérletek, nyugdíjas szabadjegyek – elfogadását kértük a MÁV Zrt-től, tekintettel arra, hogy a 3-as és a 37-es úton az autóbuszközlekedés Miskolcra nem lehetséges.

Hernádnémeti vasútállomásra a menetrend szerinti közlekedés helyreállásáig a lenti rendkívüli menetrend szerint tervezzük szállítani Megyaszó és Gesztely körzetének utasait, hogy vonattal eljuthassanak Miskolcra és vissza.

 

Átmeneti menetrend, Megyaszó-Gesztely-Hernádnámeti VÁ

Megyaszó Gesztely Hernádnémeti Vasútállomás Vasúti csatlakozás Miskolcra
3.30 4.00 4.20 4.27
5.00 5.30 5.50 6.07
11.00 11.30 11.50 12.07
14.00 14.30 14.50 15.07

 

Átmeneti menetrend, Hernádnámeti VÁ -Gesztely- Megyaszó

Vasúti csatlakozás Hernádnémeti Vasútállomás Gesztely Megyaszó
4.49 5.10 5.20 5.50
7.49 8.10 8.20 8.50
15.49 16.10 16.20 16.50
18.49 19.10 19.20 19.50

 

MÁV-bérletelfogadás:

A 94 számú vasútvonalon (Sajóecseg-Tornanádaska) Sajóecseg – Edelény állomások között Sajó folyó magas vízállása miatt a vasúti pályát kizárták a forgalomból. Az alábbi viszonylatainkon elfogadjuk az autóbuszjáratokon a MÁV Start Zrt. által kibocsátott havi, félhavi, 30 napos bérleteket és vasúti arcképes igazolványokat:

3702 Miskolc-Szirmabesenyő-Sajókeresztúr: Teljes szakaszon

3703 Miskolc-Sajóecseg-Edelény-Bódvaszilas: Teljes szakaszon

3704 Miskolc-Sajószentpéter-Edelény-Jósvafő: Miskolc-Jósvafő-Aggtelek vá. közötti szakaszon

3705 Miskolc-Szirmabesenyő-Sajóvámos-Sajósenye-Boldva: Miskolc-Szirmabesenyő közötti szakaszon

3707 Miskolc-Edelény-Bódvaszilas-Hidvégardó: Miskolc-Bódvaszilas közötti szakaszon

Miskolc-Sajószentpéter-Edelény-Szalonna-Debréte: Miskolc-Szalonna közötti szakaszon

 

FIGYELEM! A Bódva gát átszakadása következtében Edelényt az ár kettéválasztotta. Az autóbuszok két irányból (Sajószentpéter és Boldva) közelítik meg a települést, a városon az áthaladás nem lehetséges. A közlekedtethető vonalszakaszokon az elérhető megállókig a MÁV bérlettel rendelkezőket továbbra is elszállítjuk.

 

Vonatpótlás:

 

  • A vonatközlekedés Olaszliszka-Tolcsva V.Á.-Sátoraljaújhely viszonylatban 05.17-én a kora reggeli óráktól szünetel. A személyszállítást a MÁV-START által a Borsod Volán Zrt.-től bérelt 3 db vonatpótló autóbusz végzi az általuk meghatározott menetrend szerint, a nap teljes egészében 3.40-től 23.15-ig.
  • Vonatpótló autóbusz szállítja az utasokat (Szerencs)- Sárospatak – Olaszliszka-Tolcsva között is 1 db szóló autóbusszal.
  • Encs vá. – Szikszó vá. között a Vasoncza patak áradása miatt a vasúti pálya meghibásodott, vonatpótló autóbuszok közlekednek.

 

Menetrendi eltérések június 7-én:

  • A 3. sz. főút kivezető szakasza a METRO áruháztól az arnóti közforgalomig lezárva, kerülő úton Kistokaj, Sajópetri, Sajólád, Alsózsolca, (Arnót, Sajópálfala, Sajóvámos, Sajósenye, Borsodszirák, Edelény) – (Onga, Ongaújfalu, 3. sz. út) felé, összevont járatokkal közlekedünk.
  • Gesztelyi Hernád-híd lezárva, a Miskolcra eljutást Megyaszó-Gesztely felől (és vissza) Hernádnémeti vasútállomásra biztosítjuk átmeneti menetrenddel (ld. külön hirdetmény), ahonnan vasúti csatlakozás és a vasúton VOLÁN utazási-igazolvány elfogadás van Miskolcig
  • 26. sz. út 28+200-29+000 km. szelvényben (Vadna) útlezárás feloldva. Ózd-Putnok-Kazincbarcika-Miskolc viszonylaton a közlekedés helyreállt.
  • Tiszaújváros – Kesznyéten között útlezárás, kerülő úton közlekedünk
  • Köröm-Girincs között útlezárás, kerülő úton közlekedünk
  • Felsőgagy-Krasznokvajda között útlezárás, nem közlekedünk
  • Meszes-Rakaca közötti útlezárás feloldva, menetrend szerint közlekedünk
  • Komjáti-Bódvalenke között útlezárás, nem közlekedünk, Tornaszentandrás, Tornabarakony nem megközelíthető.
  • Tardonai bekötőút lezárva, nem közlekedünk.
  • Putnok-Borsodbóta között útlezárás, nem közlekedünk
  • 26-os út – Sajókaza között teljes útzár, Szuhakálló felé kerülünk.
  • Sajópüspöki-Bánréve között útlezárás feloldva, a közlekedés helyreállt.
  • Sajóecseg-Boldva között útlezárás, Arnót felé kerülünk
  • Sajóvámos-Szirmabesenyő között útlezárás, Arnót felé kerülünk
  • Sajógalgóci bekötőút lezárva, nem közlekedünk, Sajógalgóc nem megközelíthető
  • Bőcs belterületi szakasza, Bőcs-Sajólád szakasz lezárva, nincs közlekedés
  • Edelény-Balajt között útlezárás, kerülő úton közlekedünk Szendrő-Galvács irányába
  • Nyékládháza-Ónod között útlezárás, Muhi felé kerülünk
  • Ónod-Sajópetri között útlezárás, nem közlekedünk
  • 3. sz. út Garadna felett lezárva, kerülő úton közlekedünk (terelés a régi 3. sz. útra)
  • Szalonna belterületén útlezárás feloldva, menetrend szerint közlekedünk
  • Alsóvadász-Homrogd között útlezárás, nem közlekedünk
  • Edelényben a Bódva-híd és a 27-es út lezárva, két irányból (Sajószentpéter és Boldva), nem menetrend szerint közlekedünk
  • Szendrőlád-Edelény között útlezárás, nem közlekedünk
  • Hidasmémeti-Zsujta között útlezárás, a járatokat csak részben teljesítjük. Az vonatpótló autóbusz a 3824 sz. vonal járatait Gönc községháza – Abaujszántó viszonylatban végzi.
  • Abaújvár belterületén útlezárás, a járatok Zsujtáig közlekednek.
  • Felsőgagy-Daruszállás között útlezárás, kerülő úton közlekedünk
  • Novajidrány-Vizsoly között útlezárás, a Regéc-Fony-Novajidrány vonal járatai Encsre közlekednek
  • Hidasnémeti-Gönc között útlezárások, Pálháza gönci elágazásig közlekedünk
  • Mád körforgalom-Szerencs körforgalom között útlezárás, Szerencs-Ond-Rátka-Mád kerülő útvonalon közlekedünk
  • Hernádszentandrás-Pere, Hernádszentandár-Ináncs, Hernádszentandrás-Füged között útlezárás, nem közlekedünk, Hernádszentandrás elzárt település
  • Nagykinizs-Szentistvánbaksa között útlezárás, kerülő úton közlekedünk Megyaszó irányába
  • Bodrogolaszi – Sárospatak között útlezárás, kerülő úton közlekedünk

 

BORSOD VOLÁN Zrt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek