2024. 05. 30. csütörtök

Janka, Zsanett
1 EUR 387 HUF
1 GBP 455 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Békéscsabai gyilkosság: újabb részletek derültek ki

Békéscsabai gyilkosság: újabb részletek derültek ki


Ott volt az áldozat kocsijában a testpajzs, ami megvédhette volna

Két őrjöngő építőmunkás miatt hívták ki Szabó Sándor biztonsági őrt, az ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét egy békéscsabai hotelhez kedden este, majd a kialakult dulakodás során egyikük, a kőművesek vezetője szurkálta halálra a volt sportolót. Információink szerint az áldozat ismerte a támadóit, és bízhatott benne, hogy békésen sikerül rendezni az ügyet, ezért nem vitte magával a kocsijából az ott lévő testpajzsot. Az elkövető annyiszor szúrta meg, hogy egyértelműen az emberi élet kioltása volt a célja.

Kedden este 10 óra előtt nem sokkal egy vendég szóváltásba keveredett a békéscsabai Kórház utcában egy hotel alkalmazottjával az épület egyik teraszán, majd dulakodás közben egy késsel halálos sebeket ejtett rajta.

Azóta kiderült, hogy a szálloda építésén dolgozó, két randalírozó személy miatt kellett kihívni a biztonsági szolgálatot. Szabó Sándor korábban már valószínűleg találkozott velük, ezért úgy gondolta, hogy az ügyet egymaga rövidre zárja.

„Még meg nem erősített információk szerint Sándor mindkét támadóját leütötte, majd kötelességből közelebb lépett hozzájuk, és az egyikük fölé hajolt, hogy felmérje, szükség van-e orvosi segítségre, gyilkosa ekkor több helyen megvágta és megszúrta a lábát. Ekkor Sándor a földre esett, majd az elkövető fölénybe kerülve többször mellkas tájékon szúrta, a tanuk szerint a gyanúsított egyik társa meg is rugdosta a már földön fekvő Sándort. De hangsúlyozom, ezek még meg nem erősített információk az esetről. A kés a gyávák fegyvere, és ez egy alattomos támadás volt.” – magyarázta a Bastion Group ügyvezetője.

Egy őr nem őr

Eddig tisztázatlan, hogy Szabó Sándor alkalmazott volt-e a hotelben, vagy külsős biztonsági cég embereként érkezett-e a helyszínre, de annyi bizonyos, hogy a támadók túlerőben voltak vele szemben. Hajós István biztonságtechnikai szakértő szerint ilyen esetekben mindig létszámfölényt kell kialakítani, és adott esetben kettő a négy elleni szituációban lehetett volna rendezni biztonságosan a helyzetet, mert, ahogy a szakzsargon tartja: egy őr nem őr.

„Az elkövetők őrjöngéséből arra lehetett következtetni, hogy alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt álltak. Ezeket a személyeket viszont rendkívül nehéz megfékezni és számítani kell arra is, hogy meggondolatlanul cselekszenek. Sajnos ez történt ebben az esetben is” – mutatott rá a Bastion Group ügyvezetője.

Hozzátette, Szabó Sándor részéről hősies tett volt, hogy két mindenre elszánt emberrel szembeszállt. Mivel az áldozat jártas volt a küzdősportok terén, úgy ítélhette meg, hogy egyedül is meg tudja oldani ezt a helyzetet, de arra nem számított, hogy kés van az elkövetőknél és készek is azt használni.

Legyen gumibot vagy gázspray a biztonsági őröknél

A biztonságtechnikai szakértő szerint a késhasználat a békéscsabai tragédia esetén nem egy vágásra vagy szúrásra terjedt ki -ami önvédelemmel magyarázható lenne- hanem tudatos volt. A gyilkos annyiszor szúrt, hogy nyilvánvalóan az emberi élet kioltása volt a célja.

Talán a hotel alkalmazottai hívhattak volna előbb rendőrt, felismerve a veszélyes helyzetet. A gyilkosság körülményeit a rendőrség kivizsgálja, de bármi is lesz az eredmény, a család számára ez már nem hozhatja vissza a szerető édesapát, nagypapát.

Hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló tragédiák, a Bastion Group ügyvezetője azt javasolja, hogy a biztonsági őrök mindig próbáljanak fizikai és pszichikai fölényt kialakítani, valamint legyen náluk támadást elhárító eszköz, akár gumibot vagy gázspray.

Úgy fogalmazott, ha Sándornál gázspray lett volna, akkor talán lehetett volna esélye még időben megfékezni az elkövetőket, időt nyerni vagy további segítséget hívni. Véleménye szerint érdemes lenne a jogalkotóknak megfontolni, hogy a magasabb szintű, jó képzéssel ellátott biztonsági őrök egy része tarthasson magánál gázriasztó vagy gumilövedékes fegyvert, hogy ne a saját kezükkel kelljen védekezniük.

„Nagyon sajnálom az esetet, mert bár személyesen nem ismertem az áldozatot, de egy közösséghez tartoztunk, a Magyar Muaythai családhoz. Ezúton szeretném kifejezni együttérzésemet az elhunyt családjának” – zárta gondolatait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

„Ferdítő” fémkereskedő
Több mint hatezer kilogramm fémhulladékot tartott az udvarán az a férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei …
Tiltott rovarölő szereket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár kamionban Békés vármegyénél. …

További cikkek

Tiltott rovarölő szereket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár kamionban Békés vármegyénél. …