2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

VOSZ: Eljöhet a „magyar multik” kora

Több magyar vállalkozásnak is van belépőjegye a nemzetközi „ligába” a 35 éves érdekképviselet szerint

Egyre több sikeres és fejlett cég van a magyar kkv-szektorban, és már nem csupán exportra termelő, hanem a nemzetközi gazdaságban aktívan megjelenő „magyar multik” is működnek idehaza – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
(VOSZ) által Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében megrendezett kihelyezett elnökségi ülésen. A 35 éves fennállását ünneplő VOSZ ezen eseményeivel igyekszik rámutatni, hogy Magyarországon is lehet fejlődni, gyarapodni és nagyra nőni.
Kihelyezett elnökségi üléseket tart országszerte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
(VOSZ), amelyek keretében több hazai vármegyét is felkeres a munkáltatói érdekképviselet. A
kihelyezett ülések célja az, hogy a VOSZ bemutassa egy-egy térség vállalkozásait és még inkább
hangsúlyozza azt, hogy nem csupán a helyi közösségek boldogulását, hanem az ország gazdaságának
gerincét is jelentik a hazai kis- és középvállalkozások ugyanúgy, mint a nagy cégek. A magyar
vállalkozói szféra érdekképviseletét 35 éve ellátó VOSZ az idei, jubileumi évet ennek a tételnek az
igazolására kívánja fordítani. Az eseményen az Egyensúly Intézet makrogazdasági előadása is
hallható, amely tágabb kontextusba helyezi a vállalkozási környezetet.
„A tavaly elfogadott ötéves stratégiánk keretében a VOSZ egy olyan növekedési pályára állt,
amelynek során a meglévő értékeinket, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozási pálya ismeretét
igyekszünk még inkább láthatóvá tenni” – mondta el Eppel János, az érdekképviseleti szervezet
elnöke. „A kihelyezett elnökségi ülések célja, hogy elérhetőbbek és hallhatóbbak legyünk a
vállalkozások számára vármegyei szinten is. Mindez nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír: az
ilyen alkalmak során a személyes kapcsolatinkat is erősítjük a vállalkozásokkal” – tette hozzá.
Érdekképviselet és információ
A kihelyezett elnökségi ülések sorában az első a borsodi térségre esett. Az eseménysorozat első
állomása Miskolctapolca volt, az esemény során Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye jellegzetesen ipari
vállalkozásai is szóba kerültek. Az eseményen felszólalt Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén
vármegyei elnöke, a szövetség elnökhelyettese. Mint elmondta, a VOSZ célja 35 éve az, hogy szerte
az országban megismerje a vállalkozások problémáit és céljait és hatékonyan képviselje érdekeiket a
szakpolitikai és társadalmi egyeztetéseken. Fontos, állandó program az is, hogy a vállalkozások
részére információt szolgáltasson, aktívan segítse működésüket, döntéseik meghozatalát azzal, hogy
értékeli az üzleti környezetet, felhívja a figyelmet a lehetőségekre és veszélyekre, és különböző
fórumok keretében tanácsadást, valamint képzéseket is biztosít a tagságnak.

„A 35 éves VOSZ megújuláson esik át, célunk, hogy korszerűbbé és még aktívabbá tegyük az
érdekképviseleti munkánkat. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére jellemző, hogy itt az ipar domináns
terület, elsősorban a vegyipar, a gépipar, a fémmegmunkálás, a járműgyártás és az élelmiszeripar
területén tevékenykednek a térség vállalkozásai, köztük több autógyártó beszállítója” – mondta el
Ádám Imre. Az eseményen szóba kerültek a vállalkozások nehézségei is, így elsősorban az
energiaárak kérdése és a dráguló finanszírozás okozta nehézségek is. „Szerencsére a tőzsdei
energiaárak egy ideje csökkennek, és a KAVOSZ-szal együttműködésben biztosított finanszírozás is
elérhető a vállalkozásoknak 5 százalékos kamat mellett. Ezek reményt keltő fejlemények” –
fogalmazott a vármegyei elnök.
Túl az exporton
A kihelyezett elnökségi ülések alkalmával minden térségben igyekszik a VOSZ egy példaértékű
vállalkozást közelebbről is bemutatni. Ilyen kiemelkedő magyar vállalkozásokra országszerte lehet jó
példákat említeni. Nincs ez másként Borsodban sem. A legjobb példaként az energiaitalokat, üdítőt
és jegeskávékat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. merülhet fel az elsők között. A teljes egészében
magyar tulajdonú cég jelentős növekedést élt meg az elmúlt években, komoly fejlesztéseket,
beruházásokat eszközölt, például a térségben, Szikszón működtetik Európa egyik leggyorsabb,
legfejlettebb és a higiéniai előírásokat messzemenőkig megfelelő integrált gyárát, amelyben a
termelési vertikum minden eleme megtalálható: az üdítőital-dobozgyár, a professzionális italkonyha,
a labor és a töltőüzem is.
Valóban örömteli volt látni azt a szervezettséget, profizmust és tisztaságot, amit a Hell a teljes
gyártási folyamatban érvényesít – mondta el a megtartott üzemlátogatás kapcsán Perlusz László. A
VOSZ főtitkára kifejtette: a cég igazi pozitív példa, mintául szolgálhat minden magyar vállalkozás
számára. A jó üzletpolitikának, a fejlesztéseknek és a sikeres marketingnek köszönhetően a Hell
kiváló eredményeket ért el az exportpiacokon is, és mára igazi „magyar multinak” tekinthető. „A Hell
példája bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalú terméket előállítani, amely aztán a
külpiacokon is megállja a helyét. A cég termelési kultúrája és a fejlett technológia használata párját
ritkítja” – tette hozzá.
Vannak még potenciális klubtagok
A főtitkár szerint a vállalkozások számára az igazán nagy lehetőségeket a nemzetközi piacok jelentik.
Ebben egy komoly lépcső az exportra lépés minden társaság életében, de még ennél is tovább lehet,
és tovább is kell menni. A több országban való sikeres jelenlét egy teljesen új szintre emeli a
vállalkozást, bekapcsolva ezeket a nemzetközi értékláncokba. „Magyarországon ma már számos,
olyan szinten fejlett vállalkozás van, amelynek már megvan a belépőjegye ebbe a multiklubba. Itt az
ideje beváltani ezeket a jegyeket, ehhez persze kell az állam és a társadalom támogatása és
megfelelő finanszírozási háttér is, pont ezekért dolgozunk mi is a VOSZ-ban” – fogalmazott Perlusz
László. Mint elmondta, ebben a folyamatban a Hell Energy Kft. története nem csupán inspirációt,
hanem konkrét példát is jelent mindazoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyekben megvan a
potenciál arra, hogy valóban sikeresen jelenjenek meg a nemzetközi gazdaság vérkeringésében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…