2024. 05. 22. szerda

Júlia, Rita
1 EUR 388 HUF
1 GBP 456 HUF

Te tudod, hogyan készülj fel az állásinterjúkra?

Akár gyakornokként, akár frissdiplomásként szeretnél elhelyezkedni, nagy valószínűséggel életed első állásinterjúja még csak ezután vár rád. Persze a diákmunka keretében végzett munkák során is volt állásmegbeszélés, de valljuk be őszintén, ennek azért már merőben más a tétje.

A legtöbb karrierportál csak arra fókuszál, hogy milyen öltözetben érkezz, vagy hogy hogyan viselkedj, hogyan beszélj, ugyanakkor van egy másik nagyon fontos eleme is a felkészülésnek. Ez pedig nem más, mint hogy beleásd magad egy kicsit az állásinterjúztatás rejtelmeibe, valamint hogy minél több információval rendelkezz arról a cégről, ahova jelentkeztél. Mai írásunkban ezt a két felkészülési vonalat vesszük górcső alá.

Tudd, hogy hova jelentkeztél!

Ahogy pásztázod a Zyntern.com frissdiplomásokat kereső cégeit, feltétlenül jegyezd meg, hogy amikor jelentkezel majd egy-egy állásinterjúra, akkor azzal egyből feladatot is veszel a nyakadba.

Ugyanis az alapos felkészülés szerves része kell legyen az, hogy mélyrehatóan megismerd az adott céget. Ezt kétféle módon teheted meg. Vagy saját magad kezdesz utánajárni, megnézed a weboldalukat, esetleg találsz olyan embert, aki már náluk dolgozik. Vagy alaposabban megnézed a hirdetés jobb oldalán található linkeket, amiket maguk a hirdető cégek adtak meg, hogy segítsenek neked abban, hogy megtudd, mire számíthatsz, ha hozzájuk jelentkezel.

Persze a kettő nem zárja ki egymást, minél jobban képbe kerülsz a céggel, annál jobb válaszokat fogsz tudni adni az esetleges állásinterjún.

Ismerd fel, mivel van dolgod!

Ha tudod, hogy mire számíthatsz, sokkal könnyebben fogod tudni venni az akadályt. Így nem árt, ha egy kicsit feltérképezed, milyen típusú állásinterjúkat alkalmazhatnak a toborzási folyamat során a vállalatok.

Persze nem kell túlságosan elmélyülni a részletekben, azt azonban nem árt tudnod, hogy milyen jellegű kérdésekkel bombázhatnak majd téged.

Ha a feladatok vagy kérdések típusából rájössz, hogy mire kíváncsi a HR-es, akkor sokkal hatékonyabban fogsz tudni reagálni. Egy fiktív vagy egy valóságos szituációt kell megoldanod? Esetleg arra kíváncsiak, hogy milyen készségeket tudsz felvonultatni annak érdekében, hogy megoldj egy-egy helyzetet? Vagy azt szeretnék látni, hogyan bírod és kezeled a stressz? Vagy talán azt kell megmutatnod, hogy hogyan működsz közösségben?

Ha rájössz, mit szeretnének megtudni, könnyebben fogod majd kidomborítani a szükséges tudásodat és kompetenciáidat.

Bátran vágj bele!

Alighanem több interjún is alkalmad lesz brillírozni, hiszen nagyon ritka az az alkalom, amikor rögtön az első után már meg is találja egymást a munkáltató és a pályakezdő. Éppen ezért bátran küldd el a számodra szimpatikus cégek hirdetéseire a jelentkezésedet, az sem baj, ha szerzel némi rutint az interjúzás terén.

Annyi bizonyos, hogy Zyntern.com oldalán bőven lesz lehetőséged, hiszen a portál közkedvelt felülete azoknak a cégeknek, akik gyakornokokat vagy pályakezdő frissdiplomás munkaerőt keresnek./X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben újít…