2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Pályázatok » Zöld energiákról a BOKIK-ban

Zöld energiákról a BOKIK-ban

Csabai Tamás a BOKIK képviseletben köszöntötte azt az Üzletember-találkozót amelyet  a kis- és középvállalkozások, valamint támogató szervezeteik számára rendeztek a Népkerti Vigadóban.

Az esemény célja az -mint bevezetőjében mondta – hogy segítséget nyújtsanak az üzleti kapcsolatok megteremtésére a zöldenergiában érdekelt magyar és szlovák kis- és középvállalkozásoknak. Baán Anna, a BOKIK titkára tartott előadást az Európai klaszterekről, és hazai példákat is ismertetett, valamint a kamarai tapasztalatokról is beszélt. Azt is elmondta, hogy a miskolci főutcai kereskedők, idegenforgalmi szakemberek együttműködésével szeretnének egy új klasztert létrehozni, amely segít abban, hogy a Széchenyi utca ne néptelenedjen el. Az új klaszter célja az is, hogy népszerűsítse majd a hazai termékeket, mint ezt a kamara már eddig is felvállalta.

Nagy István a NORDA képviselője, a nemzetközi energetikai pályázatok tapasztalatairól szólt, és ismertette a résztvevőkkel a City-Sec projektet, majd Zsófi János vállalkozó, a biomassza fűtés és a napkollektor kapcsolatáról beszélt.
A holnapi napon a konferencia résztvevői a szolvákiai Kenyhecen lévő Ipari Parkba látogatnak.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp