2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 389 HUF
1 GBP 452 HUF

Új Egészségház Felsőzsolcán

Átadták pénteken Felsőzsolcán azt az új Egészségházat, amelynek felújítása, illetve bővítése 2009.októberében kezdődött, és közel 400 millió forintba került. A központot Rudolf Mihály, a város főépítésze tervezte és a Gerixon Kft. volt a kivitelező.

Az átadáson Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mellett, jelen volt Csöbör Katalin, a terület országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlést pedig dr. Csiba Gábor képviselte.

Az államtitkár megnyitójában elmondta,hogy örül annak, hogy a felsőzsolcai önkormányzat élt ezzel a pályázati lehetőséggel és saját forrást is előteremtett, hogy megvalósuljon az egészségház.”Fontosnak tartom, hogy az emberek helyben kapják meg az egészségügyi ellátást, ne kelljen utazniuk, pénzt, időt szentelniük arra, hogy az alapszolgáltatásokhoz jussanak”.

A képviselő pedig azt tartotta fontosnak, hogy Felsőzsolca jó példát mutat abban, hogy az itt élő lakosság helyébe hozza a szakorvosokat.  

„Az 1400 négyzetméteres épületben, amely a legmodernebb fűtéstechnikával van ellátva, helyet kapott a felnőtt- és gyermekrendelő, rehabilitációs központ, fogorvosok, ügyelet valamint a védőnői szolgálat. A beruházásra az uniótól 260 millió forintot nyertünk el, a fennmaradó összeget a felsőzsolcai önkormányzat finanszírozta, – mondta dr. Tóth Lajos polgármester, a megnyitón.

„Az az önkormányzat, amely a legalapvetőbb értékünkre, az egészségre, valamint a gyógyításra fordít energiát, jól gondolkodik” – fogalmazott Dr. Csiba Gábor és hozzátette, a megyei önkormányzat javaslatára a megyei kórház, úgynevezett óraszámokat helyez ki Felsőzsolcára, ami azt jelenti, hogy szakorvosokat biztosít a szakrendelésekhez.

A uniós és az önkormányzati forrás mellett egyéb felajánlások is érkeztek az egészségház megépítéséhez. Például a 77 Elektronika Kft., amely orvos elektronikai műszereket gyárt, 5,5 millió forinttal segítette a beruházást.

Az Egészségház jövő év januártól áll a felsőzsolcai lakosság rendelkezésére.

Fotó: O.L.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek