2024. 05. 11. szombat

Ferenc
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Biogazdálkodási program indul Hernádszentandráson

Biogazdálkodáson alapuló oktatási és foglalkoztatási program indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson. A hátrányos helyzetű kistelepülésen másfél év alatt 25 ember tanulhatja meg a biogazdálkodás alapjait, fortélyait. Minderre egy sikeres európai uniós pályázat ad lehetőséget. Ezáltal 28 millió forintot nyert a falu önkormányzata, amely a Pro Cserehát Egyesülettel, valamint a gödöllői Szent István Egyetemmel fogott össze a program sikere érdekében.

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere a projektindító sajtótájékoztatón elmondta: a program résztvevőinek kiválasztásával egyidőben a falu központjában elkezdődik annak a mintegy hatezer négyzetméteres mintagazdaságnak a kialakítása, ahol melegházi és szabadtéri növénykultúrákat termelnek majd. A projekt megismeréséhez és a terület bejárásához ad majd útmutatást az a pihenőpark, ahol információs táblákat helyeznek el. A tervek szerint a termelés kora tavasszal kezdődik. A résztvevők képzése elsősorban a gyakorlatra alapul. A tananyag 28 egység, vagyis 28 heti alkalom. Az oktatás részeként – a növényismeret elsajátításánál – a gyakorlatban több növényt párhuzamosan, több héten át, a kerti növekedésük szakaszait figyelemmel kísérve tanulmányozzák majd a résztvevők – közölte a polgármester. A résztvevők egy része kereset kiegészítésként, mások fő tevékenységként végeznék a gazdálkodási munkát Hernádszentandráson.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …