2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Légy Te az új szuperszámítógép keresztanyja/keresztapja!

Légy Te az új szuperszámítógép keresztanyja/keresztapja!

Több száz névjavaslat érkezett a pályázat első hetében

November 3-án kezdődött a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet által meghirdetett névadási pályázat. A NIIFI a Debrecenbe elhelyezésre kerülő új szupergépének keres hozzá illő nevet.  Egy hét alatt több, mint 600 névjavaslat érkezett a szervezőkhöz. Aki eddig még nem küldte el pályázatát az sem késett el, mert a szervezők november 16-ig várják a javaslatokat. A beküldött nevek közül a NIIFI szakbizottsága választja ki a győztest. A kitalálóját pedig 1 db Ipad minivel díjazzák.

Magyarországon immáron 14 éves múltja van a szuperszámítógépek fejlesztésének. Az első rendszert még 2001-ben adták át. Jelenleg 3 nagy, hazai intézményben található ilyen gép, úgy, mint a Szegedi, a Pécsi és a Debreceni Tudományegyetemen. Az idén zajló, Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban projektnek köszönhetően a hazai összkapacitás a négyszeresére nő. A Magyar Állam és az Európai Unió által közel 2 milliárd forinttal támogatott fejlesztés két fókuszpontja Budapest és Debrecen. A cívis város egyetemi kampuszán már felépült az az új létesítmény, ahova hamarosan beköltözik az új szuperszámítógép.

A modern gépezetnek azonban úgy illik, hogy hangzatos, hozzá illő neve is legyen. Most ebben kérjük a segítséget. November 3-án indult a névadási pályázat, amelynek első hetében több, mint 600 javaslat érkezett be a szervezőkhöz. A kampányt meghirdető Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) még november 16-a éjfélig várja a javaslatokat a szupergepnev@listserv.niif.hu email címre. A pályázatnál továbbra is követelmény, hogy a névjavaslatnak az informatika, vagy a természettudomány területéhez kell kötődnie, valamint mindenképp magyar elnevezésnek kell lennie.

A határidőre beérkező javaslatok közül a NIIFI szakmai bizottsága választja ki a győztes nevet, beküldőjét pedig egy Ipad minivel jutalmazza meg. Abban az esetben, ha a győztes nevet többen is beküldték, az elsőként beküldő lesz a győztes.*

Névadásra fel!

*A játékban csak 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt – javaslatuk, nevük, email címük és telefonszámuk megküldésével. A játék feltételeiről, valamint a beérkező adatok kezeléséről bővebben a http://hpc.niif.hu/oldalon olvashattok.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp