2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Itt a fesztivál szezon

Mire érdemes figyelnünk?
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tanácsai

Megindult a fesztivál szezon. Szinte nincs olyan nap, amikor ne lenne lehetőség kikapcsolódni egy-egy fesztiválon, vidéki rendezvényen, helyi ünnepségen, vásáron. Ilyenkor jellemzően többet fogyasztunk, vásárolunk. A szórakozás pillanataiban sem árt azonban megfeledkeznünk egy-két fontos dologról, ahhoz, hogy az örömbe ne vegyüljön üröm, azaz ne érjen kellemetlenség minket.

Összegyűjtöttük egy csokorba, mire jó figyelni.

Előtte:

Tervezzük meg előre a nyári programunkat, hogy lehetőleg elővételben vásárolhassunk jegyet. Ez esetben legtöbbször olcsóbbak az árak. Családi belépőt, heti jegyet is sokszor biztosítanak, mely kedvezőbb áron elérhető.
Internetes jegyvásárlás során először olvassuk el az általános szerződési feltételeket (információkat az egyéb felmerülő költségekről – pl. e-ticket nyomtatása, postai utánvétel díja; visszaválthatósági információk, ha meggondolnánk magunkat; illetve a program elmaradása esetén milyen mód van a jegy árának beváltására.)
Kalkuláljuk bele, hogy postai kiszállítás esetén még időben kézhez kapjuk a jegyet, vagyis érdeklődjünk a várható kiszállítási időtartamról.
Számoljuk ki előre, hogy egy nap mennyit fogunk költeni, mennyit szeretnénk rászánni naponta. Ennek megfelelő mennyiségű pénzt vigyünk magunkkal, vagy töltsük fel a fesztiválkártyára.
Minden rendezvénynek van házirendje. Amennyiben hosszabb időszakra szóló eseményre megyünk, érdemes átolvasni ezt a dokumentumot, hogy el tudjuk-e fogadni a vállalkozás által támasztott követelményeket.

Közben:

Ha sátorozni megyünk, tudatosan, előre gondolva válogassuk össze a felszerelést. Érdemes a minőséget is szem előtt tartani, hogy azt több évig is használhassuk. Ha valaminek túl kedvező az ára, arról lehet, hogy nem kapunk nyugtát,  illetve minőségében csalódhatunk.
Az energiaitalok fogyasztása közben mértékkel járjunk el. A benne lévő koffein leggyakoribb mellékhatásai: vérnyomásnövekedés, szapora szívverés, hasmenés, dehidratáció, szédülés, hányinger, ingerlékenység. Hasznos tudnivalók olvashatók itt:  http://tudatos.info.hu/uploads/document_storage/DocumentText_20/NFH_kiadvany_A5_kave.pdf
Mérjük fel a fesztivál kínálatát a vendéglátás területén, ismerjük meg az árakat, az adagokat, mérjük fel az ételek minőségét. Érdemes azt a vállalkozást választani, ahol friss, jól elkészített ételeket szolgálnak fel viszonylag korrekt áron, bár tisztában kell lennünk azzal, hogy a fesztiválok területén alapvetően drágább a vendéglátás. Ha egyszer valahol nem kaptunk nyugtát, legközelebb ne azt a helyet válasszuk.
A kirakodóvásárokon, helyi kitelepüléseken, idegenforgalmi helyeken, a fesztiválon árusított egyéb termékekkel (ékszer, ajándéktárgy) kapcsolatban gondoljuk át, hogy valóban szükségünk van-e a rá, minőségi kifogásunk esetén hogyan fogjuk tudni utolérni az eladót. A blokkot, számlát mindig kérjük el.
Használjuk a csomagmegőrzőt értékeink védelmére, a sátrakból könnyen eltűnhetnek az értékesebb holmik. Ugyanakkor nem árt tudakozódni a csomagmegőrzés feltételeiről, vagy arról, hogy a vállalkozás milyen mértékben vállal felelősséget az őrzött tárgyakért.
Ha a belépőként kapott azonosító karszalag eleve gyenge, vagy sérült, kérjük azonnali cseréjét, mivel ha leszakad, elveszik, nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy a szalag nem a mi hibánkból sérült meg.
Arra gondolva, hogy ha a fesztivál kártyán az esemény befejeztével marad pénz, előzetesen érdeklődjünk annak visszaszerzési módjáról. Általában a kártyán megmaradt egyenleget legkésőbb a fesztivál utolsó napján, zárásig lehet visszaváltani készpénzre. Egy fesztivál kártya érvényes lehet több rendezvényre is, de a rajta szereplő összeg általában nem vihető át a rendezvények között.
Érdemes a fesztiválkártyát a meghatározott módon regisztráltatni, mivel elvesztése esetén akkor tudjuk letiltani.
Az ilyen eseményeken előfordul, hogy vállalkozások, kérdőíves felmérők töltetnek ki  velünk teszteket. Figyeljünk ilyenkor is személyes adatainkra, ha nem akarunk a későbbiekben kéretlen leveleket, ajánlatokat kapni.
Amennyiben minőségi kifogásunk van, azt természetesen a pult, kassza elhagyása után is bejelenthetjük, az ezzel ellentétes feliratok tisztességtelen feltételek, nem kell figyelembe venni azokat.
A reklamáció alapvető feltétele a blokk, nyugta. Minden esetben kérjük el, s még az étellel kapcsolatos nyugtákat is őrizzük legalább  egy-két napig, egyéb használati cikkek esetén akár két évig is.
Kifogásunkkal a vállalkozáshoz fordulhatunk, melyről jegyzőkönyvet kell felvennie. Ha erre nem hajlandó, problémánkat írjunk a vásárlók könyvébe, melynek jól látható, mindenki által elérhető helyen kell lennie. A beírás egyik példánya minket illet, a másik a helyszínen marad.
Ha élelmiszerrel kapcsolatos panaszunkat nem megfelelően intézi a vállalkozás, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz fordulhatunk.
Ha nem kaptunk számlát, blokkot, azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé jelezhetjük.
Ha a panaszt nem megfelelően kezelték, jegyzőkönyvet nem vettek fel, fogyasztói megkárosítás történt, a vásárlók könyvébe nem engedtek beírni, a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő jogaink sérültek, akkor a fogyasztóvédelmi hatáskörben elsőfokon eljáró Kormányhivatalhoz fordulhatunk.

Utána:

A fesztivál befejeztével is tartsuk szem előtt a természet védelmét, szemetünket ne hagyjuk szerteszét, ha az eldobható sátrat már nem is akarjuk hazavinni, akkor is gondoskodjunk arról, hogy szemétbe kerüljön.
Van olyan fesztivál, ahol kaphatunk szemetes zsákot, de az sem baj, ha már előre készülünk, és viszünk magunkkal. A szemetes zsák akkor is jó, ha esik az eső, a sátorban ebbe pakolva megmenthetőek holmijaink a nedvességtől.
Ha vásárolt terméket viszünk haza, a blokkot két évig érdemes megőriznünk, mivel ezen időszakon belül élhetünk minőségi kifogással.

Az idei évben is elérhető lesz a nagyobb rendezvények helyszínén a hatóság szezonális tájékoztató füzete, a Fogyasztói Kalauz fesztiválozóknak, mely letölthető honlapunkról is. Mindemellett a hatóság munkatársai nem csak ellenőrzés céljából lesznek jelen a nagy tömegeket vonzó rendezvényeken, hanem az ország több pontján saját standdal, sátorral vesznek részt a vendégek közvetlen tájékoztatása céljából.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…