2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Felére csökkent az új autók piaca

Az első negyedévet, de főként a március hónapot követően már egyértelmű a lassulás az autópiacon, amit az áprilisi számok is alátámasztanak. Új autókból az előző évi mennyiség fele fogyott, a használtak iránti kereslet pedig a negyedével apadt – derül ki a piacvezető Használtautó.hu elemzéséből.

Míg tavaly áprilisban 12 041 új személyautó kapott rendszámot hazánkban, idén mindössze 6170, azaz csaknem 50 százalékkal csökkent az új autók piaca – pontosabban a regisztrációk száma, ami ráadásul nem is az újonnani megrendeléseket, hanem sokkal inkább az átadásokat mutatja, akár korábbi szerződéskötések eredményeként. Emlékeztetőként: januárban még 4,1%-kal bővült, majd februárban 1,3, a világjárvánnyal sújtott márciusban pedig további 14,3 százalékkal apadt ez a szegmens. Most pedig már éves szinten is 16,9%-os mínusz látható a Datahouse Kft. adatai szerint.

Az újautó-piac visszaesése alighanem be fog gyűrűzni a használtpiacra is, kevesebb lesz a beszámított autó, miközben az importot az utazási korlátozások után is minden bizonnyal jelentősen vissza fogja vetni a forint gyengült árfolyama. Mintegy 3000 megkérdezett partnerünk 39 százaléka véli úgy, hogy a visszaesés miatt kénytelen lesz leépítéseket eszközölni, 37 százalékuk pedig már meg is lépte azt. Mindeközben a hazai tulajdonosváltások terén is további csökkenés várható, hiszen a veszélyhelyzet ideje alatt a vevők zöme jellemzően kivár. Aki viszont most tud új vagy használt modellt vásárolni, a fél évvel korábbinál jellemzően kedvezőbb áron teheti meg” – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Szintén a DATAHOUSE Kft. adatbázisából látható az import és a hazai tulajdonosváltások alakulása is. A használtautó-behozatal, azaz az import kapcsán nagyjából ugyanaz a tendencia látható, mint az új autóknál, ám ott szerényebb mértékű a visszaesés: a januári 2,4 százalékos bővülést februárban 1,7, márciusban 12,3, áprilisban pedig 42,5 százalékos csökkenés követte. Április végéig így 13,7 százalékkal lassult az import, amivel ez a szegmens még mindig jobban áll, mint az új autók piaca.

A használt autók piaca túl van a mélyponton

A hazai használtautó-keresések kapcsán március 18. volt a mélypont, akkor a Használtautó.hu az előző évi keresési számok felét sem regisztrálta, míg március második felében is több alkalommal 30-40 százalékos visszaesést mutattak a keresési statisztikák. Április első hete után azonban már „csupán” 10-20 százalékos hiány mutatkozott, de még olyan nap is adódott (április 19. és 26., a húsvétot követő vasárnapok), amikor az előző évinél is jelentősebb, bőven 1 millió feletti keresési szám adódott. Április egészére a Használtautó.hu 26%-kal mérséklődött érdeklődést regisztrált, ami jól mutatja: ha csökkenő mértékben is, de használt autókra továbbra is van igény.

Keresések alakulása a Használtautó.hu-n

A hazai tulajdonosváltások alakulását ezzel szemben egyelőre csak március végéig láthatjuk: az első negyedév visszaesése mindössze 0,4 százalékos, ám mindez úgy adódhatott, hogy januárban 14,4, februárban pedig 10,5 százalékos bővülést láthattunk, majd márciusban jókora, 23,5 százalékos csökkenést, így a tulajdonosváltások terén is további visszaesés várható.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek