2024. 05. 12. vasárnap

Pongrác
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Évet értékelt a BOKIK

Évértékelőt tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mezőkövesden január 12-én. A nyolcadik alkalommal megrendezett eseménynek a Közösségi Ház adott otthont.
A nagyszabású rendezvényt ebben az esztendőben is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint városunk önkormányzata szervezte meg.

Az eseményen Dienes Jánosné prózai előadását követően Sebéné Tóth Erzsébet, a BOKIK Mezőkövesdi irodavezetője köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Fekete Zoltán polgármester tartott évértékelő beszédet. Városunk első embere egyebek mellett ismertette Mezőkövesd népességi adatait és településünk munkaügyi helyzetét.
A beszámolóból kiderült, hogy a munkanélküliek aránya Mezőkövesden továbbra is az egyik legkedvezőbb az észak-magyarországi régióhoz tartozó településekkel összehasonlítva. Dr. Fekete Zoltán az adóbevételek alakulásáról, valamint a tavalyi esztendő legfontosabb beruházásairól is tájékoztatta a vállalkozókat. Városunk első embere beszélt továbbá az idei tervekről, ezen belül a folyamatban lévő, előkészítés alatt álló, illetve a tervezett beruházásokról.
Ezt követően Bihall Tamás, a Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöke értékelte a 2011-es esztendőt.
A szervezet első embere szerint nehézséget fog okozni a vállalkozások számára a megemelt minimálbér kigazdálkodása, melynek alapvető céljaival egyetért az iparkamara, hiszen a kormány által meghozott döntés egyértelműen a munkaalapú jövedelemszerzést támogatja. Ezzel együtt a régióban működő cégek, vállalkozások egy része nem biztos, hogy eleget fog tudni tenni a törvényben foglaltaknak.
Bihall Tamás hozzátette, miután nagy valószínűséggel nem lehet számítani a banki finanszírozás bővülésére fontos, hogy a Széchenyi Kártya Program tovább erősítse a vállalati hitelezést.
Az Iparkamara megyei vezetője után Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Tállai András a világ, valamint hazánk gazdasági és politikai helyzetét értékelte. Tállai András ezt követően gratulált a mezőkövesdi vállalkozóknak az elmúlt évben elért eredményekhez.
Tállai András után Sebéné Tóth Erzsébet, a BOKIK Mezőkövesdi irodavezetője gratulált két mezőkövesdi vállalkozásnak, illetve vállalkozónak, akik országos elismerésben részesültek 2011-ben. Kovács István, a Kovács Kft. vezetője, az Év Vállalkozója díjat vehette át, míg a Bakai Szerszámgép Kft. Észak-magyarországi Regionális Minőségi Nagydíjat kapott az elmúlt évben. Sebéné Tóth Erzsébet ezt követően gratulált a vállalkozóknak és köszönetet mondott azoknak a cégeknek, amelyek kiemelt segítséget nyújtanak a tanulók képzésében. Az évértékelő ünnepség Kovácsné Papp Zsuzsanna, a Mezőkövesdi Hang-Stúdió tagjának énekes előadásával zárult.
B. K.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

NAV-olaj féláron!
Tengernyi sültkrumplit, lángost, esetleg fánkot lehet készíteni azzal a 48 ezer liter étolajjal, amivel most olajra lehet lépni a Nemzeti Adó- és Vámh…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …