2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Cellárium az Avason

Cellárium az Avason

Gönczi barack pálinka, jó borászatok nemes borai, mádi sajtok várták ma a vendégeket, s majd várják az ideérkezőket az Avasi Celláriumban.

– Amikor nyolc évvel ezelőtt megláttuk ezt a pincét, beleszerettünk, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy micsoda kincs van a birtokunkban, – mesélte a megnyitó előtt Kiss Zsanett, a Kiasavas Első-soron lévő Cellárium egyik tulajdonosa- igaz azt sem, hogy mekkora munka lesz majd ilyenné varázsolni. Megnyitó köszöntőjében Kiss Attila, a Cellárium Kft. ügyvezetője, arról beszélt, hogy egykor minden miskolci polgárnak volt pincéje az Avason, s Ők is ezt az elvet követték, az egyéb elköteleződés mellett, hiszen a miskolci főutcán lévő Bornívó üzlet is az Ő tulajdonuk, ahol minőségi borokat vehetnek a borkedvelők.Az Avasi Cellarium egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület.

Kriza Ákos
polgármester nyitotta meg a házat, és azt hangsúlyozta hogy a városban szerencsére ma is jelen van a borral kapcsolatos kultúra,gondoljunk a tavaly is sikeres Borangolásra, a pálinkával kapcsolatos Pálinka Mustrára, s ez az épület mindkettőt magában foglalja. Remélhetőleg a példa ragadós lesz, s az Avas és a hozzá kapcsolódó kultúra egyik húzóágazata lehet a miskolci turizmusnak.

 A ház egyszerre közvetít gasztronómiai és kulturális értékeket – mint azt a Némedi-Varga Zoltán„háznagytól” is hallottuk. Miközben végigkísérte a meghívott vendégeket a ház pincéjében és a ház három szintjén, elmondta, hogy tervek között az szerepel, hogy egyszer akkreditált múzeum legyen. Jelenleg is láthatunk több kiállítást, így a borászathoz kapcsolódó bortörténeti, pálinkatörténeti bemutatót, valamint egy dugóhúzó magángyűjteményt. OBE_OL


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp