2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

1970 cég tartozik 100 milliónál többel

feketelista.hu: Másfél millióan tartoznak az adóhivatalnak

Összesen 1970 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tett közzé. Az egy évvel ezelőtti hasonló kimutatásban még 2482 társaság neve szerepelt. Sajnos nem arról van szó, hogy ilyen mértékben javult volna az adófegyelem, a látszólagos csökkenés alapvetően annak következménye, hogy az adóhivatal a „százmilliósok” közül 450 felszámolás alatt álló cég esetében a követelések kezelését egy szakcégnek, a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek adta át, s így ezek a társaságok kikerültek a közzétett listából. Ezzel arányosan csökkent az adóhatóság által nyilvántartott adótartozás összege is. Ennek nagysága jelenleg – a magánszemélyek hátralékaival együtt – összesen 1897,2 milliárd forintra rúg, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Behajtási kísérletek

A portál közléséből az is kiderül, hogy az összes adós száma viszont az idén tovább nőtt: egy évvel ezelőtt összesen 1 435 918 magánszemély és cég neve szerepelt az adóhatóság adóslistáján, jelenleg viszont 1 560 851, azaz 8,7 százalékkal több. A nyilvántartás szerint 366 327 működő gazdálkodó szervezet összesen 330,7 milliárd forint adó befizetésével van elmaradva. A legnagyobb tételt azonban a nem működő vállalkozások (elsősorban a felszámolással érintettek) jelentik, amelyek neve mellett összesen 1398,5 milliárd forint adótartozás szerepel. Ebbe a kategóriába 95 835 cég tartozik, számuk egy év alatt több mint kétezerrel gyarapodott. Az adóval tartozó magánszemélyek köre is bővült, a legutóbbi adatok szerint 1 098 689 egyén 168 milliárd forinttal „sáros”; a magánadósok száma egy év alatt 9,3 százalékkal, az adótartozás összege pedig 2 százalékkal nőtt.
A „százmilliós” cégek listáján közzétett szereplők több mint 70 százaléka felszámolás alatt áll, ezek csak az eljárás befejezése után kerülhetnek le a listáról, a többiek abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon – fizetés vagy akár behajtás, fizetési kedvezmény következtében – az összeghatár alá csökkent. Az adós cégek akár ügyeskedhetnek is, ám a tartozásukat végül be kell fizetniük, vagy behajtják rajtuk. Tény azonban, hogy a nem működő „kategóriában” legfeljebb az adótartozás néhány százalékának behajtására van esély, de az adóhatóság a behajthatatlanná minősített hátralékról sem mond le véglegesen, az elévülési időn belül többször is megkísérli a végrehajtást.

Adóbehajtások

Idén 329 738 adóvégrehajtásra került sor, aminek eredményeként 145 734 milliárd forintot szedett be az adóhatóság. A hatékonyság jelentős erősítését indokolja, hogy az adóhatóság idei adó- és adójellegű bevételi előirányzata 10 532 milliárd forint, 13,3 százalékkal több, mint tavaly volt.
A NAV által megállapított adót a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Amennyiben nem teljesül, a tartozás összege végrehajtható. Az adóhatóság revizorai az idén több mint 58 000 ellenőrzést tartottak, és az esetek 72 százalékánál állapítottak meg adókülönbözetet, amelynek nagysága átlagosan 11,8 millió forint volt. A nettó adókülönbözet idén összesen 456 milliárd forintra rúgott, 49 milliárddal többre, mint az előző esztendőben. Az adóhatóság tájékoztatása szerint egyre inkább célzottan választják ki a kockázatos adózókat, kapacitásaikat fokozottan olyan vizsgálatok lefolytatására irányítják, ahol nagyobb valószínűséggel ütköznek szabálytalanságokba az ellenőrök. A feltárt adóhiány esetén adóbírsággal és késedelmi pótlékkal szankcionálnak. Az adóbírság mértéke általában az adóhiány 50 százaléka.
Az adóvégrehajtás alatt állók vagy adótartozók listája sok esetben meglepetést kelt az olvasóban. Pedig a feketelista.hu igénybevételével egyetlen klikkeléssel kiderülhet kivel, kikkel áll szemben. Nyilvántartásunkban ugyanis nemcsak az adósok névvel, címmel, adószámmal ellátott jegyzéke, hanem összesen tizenegy állami intézmény minden elmarasztaló határozata hozzáférhető. Percek alatt informálódhat az érdeklődő a partnere pénzügyi, morális helyzetéről, mielőtt üzletet kötne, szerződést írna alá vele. Jelenleg már mintegy félmillió cég egymilliónál is több ügye ismerhető meg a feketelista.hu -n. Hasznos, eligazító olvasmány, ismeretében későbbi kellemetlen meglepetések, veszteségek előzhetők meg – fűzi hozzá Iklódi András, a portál főszerkesztője.

„Örökös tagok”

Az adóhatóság 2007-től negyedévenként frissítve hozza nyilvánosságra a 100 milliónál többel tartozó cégeket. A feketelista.hu szerkesztői kigyűjtötték azokat a cégeket, amelyek neve az elmúlt hat esztendőben a legtöbbször szerepelt a százmilliókkal tartozók kétes hírű listáján. Kétszáz olyan társaságot találtak, amelyek egyenként legalább tizenhatszor „feliratkoztak”. Közülük tizenkilenc cég neve 2007 óta minden alkalommal, 74 cégé pedig legalább húsz közzététel alkalmával szerepel a nyilvántartásban. Számos, mondhatni patinás cégnév is olvasható közöttük. Huszonháromszori szereplésével „örökös tag” a fővárosi székhelyű Fékon-Tex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az ugyancsak budapesti Csepeli Fémmű Rt., a miskolci DAM Steel Speciális Acélgyártó Rt., a salgótarjáni Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. Ebbe a csoportba tartozik a jobb napokat látott budapesti székhelyű GANZ Transelektro Közlekedési Zrt., az IKARUS Holding Zrt., a szombathelyi Styl Ruhagyár Rt., a MÁV Hídépítő Acélszerkezet és Mélyépítő Kft. és a Budapesti Vegyiművek Zrt.
A listából kiderül, hogy a nagyadósok többsége korlátolt felelősségű társaság, ám a feketelista.hu kétszázas kigyűjtésében 33 részvénytársaság is szerepel. Az viszont nehezen megmagyarázható, hogyan kerül közéjük hat olyan betéti társaság, amelynek adótartozása meghaladja a 100 millió forintot. Ilyen például a budapesti „Hild-Fa” Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., vagy az ugyancsak fővárosi Goldstein-Rye Stooks Brókerkereskedelmi és Pénzügyi Tanácsadó Bt., az ENI-DAN Bauker Építőipari Kereskedelmi és Szolgálgató Bt., illetve a Poazon Építőipari és Szolgáltató Bt. Megismételhetjük a kérdést a gyöngyösi Mátra Depo Kereskedelmi Bt., valamint az egri Tulipánkert Vendéglátó és Szolgáltató Bt. esetében is. Mindannyit 16-20-szor kellett kitenni a legalább százmillió forint adóval tartozók „szégyentáblájára”.

Minden második budapesti

A feketelista.hu szerkesztői területenként is összesítették a nagy adóhátralékosokat. A táblázatból kiderül, annak ellenére, hogy (a közlemény elején említett okok miatt) összességében alaposan csökkent a számuk, négy megyében mégis meghaladja az egy évvel korábbit. Így Győr-Moson-Sopronban, Fejér megyében, Komárom-Esztergomban és Nógrád megyében. Pest megyében viszont a tavalyi 334 céggel szemben a legutóbbi nyilvántartásban már csak 247 társaság neve olvasható. Ugyancsak jelentősen, 94-ről 67-re csökkent a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, és 66-ról 41-re a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagyadósok száma. A városokat illetően: Győr kivételével mindenütt csökkent a horribilis adótartozásuk miatt „kiemelten” kezelt társaságok száma. Budapest azonban továbbra is dominál. Annak ellenére, hogy az egy évvel korábbi 1272 céggel szemben most csak 990 társaság neve szerepel a kimutatásban. A számok tanúsága szerint viszont a százmilliókkal hátralékos adózók közül minden második a fővárosban található.

100 millió forinton felül tartozó cégek száma területenként
Megye Cégek száma
2012
Cégek száma
2011
Eltérés
mértéke
Bács-Kiskun 74 90 -16
Baranya 18 37 -19
Békés 23 29 -6
Borsod-Abaúj-Zemplén 41 66 -25
Budapest 990 1272 -282
Csongrád 38 39 -1
Fejér 79 70 9
Győr-Moson-Sopron 50 40 10
Hajdú-Bihar 67 75 -8
Heves 54 76 -22
Jász-Nagykun-Szolnok 17 32 -15
Komárom-Esztergom 68 64 4
Nógrád 24 21 3
Pest 247 334 -87
Somogy 23 30 -7
Szabolcs-Szatmár-Bereg 67 94 -27
Tolna 21 27 -6
Vas 11 14 -3
Veszprém 22 31 -9
Zala 36 41 -5
Összesen 1970 2482 -512
Város Cégek száma
2012
Cégek száma
2011
Eltérés
mértéke
Debrecen 43 47 -4
Tatabánya 39 38 1
Nyíregyháza 27 37 -10
Székesfehérvár 28 29 -1
Kecskemét 23 28 -5
Győr 30 25 5
Szeged 19 22 -3
Pécs 14 16 -2
Eger 18 27 -9
Érd 17 26 -9
Miskolc 17 25 -8
Zalaegerszeg 15 23 -8

 

100 millió forinton felüli céges adótartozások negyedévenkénti közzétételeinek száma
Ssz. Cégnév Város Utca Közzétételek száma
2007-2012
1 BCB EGYESÜLT TEXTILMÜVEK Rt. Nyíregyháza Kossuth u. 43. 23
2 FÉKON-TEX KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Duna út 66. 23
3 BERVA FINOMSZERELVÉNYGYÁRTÓ Rt. Eger Berva-Völgye96/19.hrsz. 23
4 K.O.97.KERESKEDELMI ES FELDOLGOZO Kft. Miskolc Huszár utca 2. A.ép. 23
5 EURO MÖBEL LINE BÚTORIPARI Kft. Kecskemét Matkói út 99. 23
6 DAM STEEL SPECIÁLIS ACÉLGYÁRTÓ Rt. Miskolc Vasgyári utca 43. 4.em. 23
7 CSEPELI FÉMMŰ Rt. Budapest 21 Gyepsor u.1. 23
8 „WIEDEMANN” ÉPITŐIPARI ÉS VÁLLALKOZÁSI Rt. Szekszárd Ybl Miklós u. 3 23
9 WARTEN – TISZA BÚTORIPARI Rt. Csongrád Fö u 61 23
10 ST GLASS ÖBLÖSÜVEGGYÁRTÓ ÉSFORGALMAZÓ Rt. Salgótarján Huta ut 1. 23
11 HIDROTERRA KÖRNYEZET- TALAJ ÉS VIZVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ Kft. Zalaegerszeg Kosztolányi D. utca 12. 4.em. 23
12 MMG GÁZTECHNIKA GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Eger Almagyar út 1. 23
13 BÉKÉSCSABAI BAROMFIFELDOLGOZÓSZOLGÁLTATÓ. KERESKEDELMI ÉSINGATLANHASZNOSÍTÓ Kft. Békéscsaba Orosházi út 2. 23
14 „31” ÁLTALÁNOS ÉPITŐ ÉS CSUSZÓZSALUS Kft. Budapest Petöfi u 7 23
15 TRANSELEKTRO MANAGEMENTVAGYONKEZELŐ Kft. Budapest 14 Jeszenák J. u. 59. 23
16 TRANSELEKTRO ENERGETIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI Zrt. Budapest Retek utca 10. II.em. 1.Ajtó 23
17 BÁNYATÓ SZÖVETKEZET Budapest Soroksári utca 48. 23
18 METZGER-TRANS SZOLGÁLTATÓ ÉSFUVAROZÁSI Kft. Budapest Komáromi út 16-20. 23
19 ROYAL KERESKEDELMI Rt. Budapest Vörösmarty tér 1. 23
20 V-PACK VEGYESIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Szabolcs utca 32-34. 22
21 INFRA-START KERESKEDELMI. IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Debrecen Hatvan u 58 22
22 LARUS HOLDING MODUL ÉPÜLETRENDSZEREKET GYÁRTÓ Kft. Velence Felszabadulás utca 1921. 22
23 FALCOTRADE HÚSIPARI ÉS KERESKEDELMI Rt. Gyöngyös Szurdokpart út 1. 22
24 GANZ TRANSELEKTRO KÖZLEKEDÉSI Zrt. Budapest király utca 16. 22
25 IKARUS HOLDING Zrt. Budapest Újvilág utca 50-52. 22
26 MAFILM SZCENIKA TERVEZŐ. KIVITELEZŐFŐVÁLLALKOZÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Fót Keleti Márton u. 16. 22
27 SZUPI-TÁP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Soltvadkert utca 76. 22
28 GROTEC KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Törökbálint Depo Hosszúutca 1 62/61. hrsz.ép. 22
29 FÁZIS VÁLLALKOZÁSSZERVEZŐ ÉSTANÁCSADÓ Zrt. Budapest 10 Tárna 4 22
30 GOURMANDISE FELDOLGOZÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. Budapest 03 Domoszlo u.13 22
31 TEXPOWER 2000 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Csongor utca 5.C.ép. 81.Ajtó 22
32 PEOPLE RENT MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSIHUMÁNERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI ÉSTANÁCSADÓ Kft. Budapest 08 Orczy út 32. 22
33 GUZLA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Zách utca 6/B. 22
34 BUDAPRINT SECOTEX TEXTILFESTÖ Rt. Budapest 03 Szentendrei u 89-93 22
35 SZEAN AGRO ANGY- ÉS KISKERESKEDELMI Kft. Budapest Vizimolnár utca 11. 2.em. 7.Ajtó 22
36 SZITOR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Tiszabezdéd Eperjeskeátrakó 21
37 BAJAFIL FONÓ FONALGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. Budapest 15 Bethlen G. u. 20/A 21
38 „JÁSZER 95” MEGVÁLTOZOTTMUNKAKÉPESSÉGÜEKET FOGLALKOZTATÓ Kft. Jászberény Szent Imreherceg utca 4. 21
39 STYL RUHAGYÁR Rt. Szombathely Puskás T. u. 3. 21
40 ARCHITEKTON MŰEMLÉKFELÚJÍTÓ Rt. Budapest Retek utca 10. 21
41 „FAIR” KERESKEDELMI Kft. Székesfehérvár Lovolde u 42 21
42 F & T HOZAM SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. Nyíregyháza Váci M. utca 41. 21
43 IPOLY BÚTORGYÁR Zrt. Balassagyarmat Nyugatiipartelep 21
44 BUDALAKK ZÉTA FESTÉKGYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ Kft. Budapest Teréz körút 54. 2.em. 11.Ajtó 21
45 „HILD-FA” TERMELŐ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Bt. Budapest Újváros park 4-5.4.em. 115.Ajtó 21
46 BÁBOLNA TAKARMÁNYIPARI PREMIX ÉSTAKARMÁNYKERESKEDELMI Kft. Bábolna Mészáros ut 1 21
47 RYNART HUNGARY TRANSPORT Kft. Biatorbágy Rozália park 11. 21
48 SWEET POINT ÉDESIPARI Zrt. Eger Vizimolnár utca 11. Fszt.em. 1.Ajtó 21
49 CORNEXI ÉLELMISZERIPARI Zrt. Dunaföldvár Reiter köz 9. 21
50 „HYDRO-STEEL” SZIVATTYÚ ÉS ÁLTALÁNOS GÉPGYÁR Kft. Szerencs Gyar út 19. 21
51 SERENIA BEFEKTETÉSI ÉS IDEGENFORGALMI Zrt. Siófok Bláthy Ottó utca 31. 21
52 BHVL INGATLANFORGALMAZÓ ÉS BERUHÁZÓ Kft. Budapest erdősor út 14. III.em. 43.Ajtó 21
53 CONTIMEX KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Rt. Tatabánya Mészáros út 1. 20
54 CSEPREGI AGRÁR ÉS ÉLELMISZERIPARI Kft. Csepreg Kossuth u 53 20
55 BARANYA VENDÉGLÁTÓ. IDEGENFORGALMIÉS KERESKEDELMI Rt. Dunaharaszti Dózsa Györgyút 13. 20
56 CORVINTEL TELEVÍZIÓS MŰSOROKATELOSZTÓ Kft. Budapest 12 Stomfeld A u 9 20
57 PIG-COOP SERTÉSTENYÉSZTŐ ÉS HIZLALÓKERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Nyárád külterület hrsz.2000/2. 20
58 MÁV HÍDÉPITŐ ACÉLSZERKEZET HÍD ÉSMÉLYÉPÍTŐ Kft. Budapest Mexikoi u. 71. 20
59 RADIANT VAGYONKEZELŐ HOLDINGZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ Rt. Budapest Késmárk utca 7/B. 20
60 TMA TRANSATLANTIC MÉDIA Kft. Budapest Retek utca 33-35.5.em. 4.Ajtó 20
61 ERFOREX KÖZMŰÉPITŐ ÉS ÜZEMELTETŐ Zrt. Budapest Bécsi út 269. 20
62 VT GROUP KERESKEDELMI Kft. Budapest Késmárk u. 16. 20
63 REARTECH SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest 13 Reitter Ferencutca 59. 20
64 KOVICS BAU Kft. Budapest Üteg utca 31. 20
65 LAMICOOP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Göd Wigner Jenő utca 6. 20
66 CELLPOWER HIRADÁS ÉS MÜSZERIPARISZERVEZÖ ÉS INNOVÁCIOS Kft. Pilisborosjenő Fö u.24. 20
67 GOLDSTEIN-RYE STOCKS BRÓKERKERESKEDELMI ÉS PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ Bt. Budapest 02 Dutka Ákosutca 72. 20
68 MONUMENTS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Lövőház utca 2-6.4.em. 20
69 STAR LINE TEX TEXTILKERESKEDELMI ÉSVENDÉGLÁTÓ Kft. Felsőpakony Eötvös Károlyutca 9. 20
70 CUKOR KERESKEDŐ KERESKEDELMI Kft. Szentendre Barackos út 216. 20
71 EEH. NÉPSZIGET INGATLANFORGALMAZÓFEJLESZTŐ ÉS HASZNOSÍTÓ Zrt. Budapest Hóvirág utca 42. 20
72 EURO GROUP 2000 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Méta utca 31. 20
73 M.O. BUDAPEST KERESKEDELMI Kft. Budapest 13 Reitter Ferencutca 175. 20
74 „METFER TRADING HUNGARIA” FÉMIPARI ÉS KER. Kft. Felsőpakony . hrsz 13/24. 20
75 FINOMHENGERMŰ „MUNKÁS” Kft. Ózd Gyár Utak 2. 19
76 ZALA BÚTORGYÁR Zrt. Budapest Daróci út 30. 19
77 DUNARENT CLASSIC SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. Budapest Istvánffy utca58/A. 19
78 LÚD 2000 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Tótkomlós Széchenyi utca16. 19
79 HERBINA TEAM ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Nyírcsaholy Kossuth utca 103. 19
80 INDEFCO 2000 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Madarász Viktor utca 13. A.ép. 3.em. 55.Ajtó 19
81 RIEGEL PHARMA GYÓGYSZER ÉS VEGYÉSZETI TERMÉKEKET GYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ Kft. Budapest 22 Bányalég utca 2. 19
82 ERIKA-TRANS PLUSZ FUVAROZÓ ÉSSZÁLLÍTMÁNYOZÁSI Kft. Nagyhalász Mága sor 29. 19
83 SOPRONLIFT 2004 TERMELÉSI ÉS KERESKEDELMI Kft. Kópháza 907/36 hrsz 19
84 MAPIFKŐ IPARI KŐTERMÉKEKET TERMELŐGYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ Kft. Nagylóc Kőbánya.Nagylóci külterület 121/2.hrsz. 19
85 A-ELECTRONIC Zrt. Budapest Budafoki út 60.A.ép. 19
86 BARTA IMPORT-EXPORT KERESKEDELMI Kft. Budapest Besenyszög utca91. 19
87 SCORPIO 2000 SZÁLLÍTÁSI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest Üllői út 272. 19
88 EURO ARCHITECT KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest 04 Kisfaludy utca8. 19
89 ISOKAPPA OLASZ-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATRÓ Kft. Budapest Szent István park 25. 2.em. 1.Ajtó 19
90 EXPERT PLUS SZOLGÁLTATÓ Kft. Dunakeszi Fő út 52. 19
91 LIGER SPED SZÁLLÍTMÁNYOZÓ ÉSVÁMBONYOLÍTÓ Kft. Budapest Szegedi út 37-39. 19
92 INTERSOLID KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Budapest 11 Neszmélyi út 90. 19
93 MAGYAR DEKOR ÁSVÁNYKUTATÓ Kft. Polgárdi Ipartelepek . 34/22. 19
94 MASTER PERSONNEL ALBA MUNKAERŐ-KÖZVETÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Nyíregyháza Család utca 53. II.em. 7.Ajtó 19
95 MXD PROJEKT Kft. Szigethalom Nefelejcs utca 1. 19
96 BLAS-COMP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Dunakeszi Fóti út 112. 19
97 LAVINA ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐIPARI Zrt. Budapest 04 Megyeri út 51. 19
98 HUNGARIA IMMOBILIA BEFEKTETÉSI.VAGYONKEZELŐ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI Kft. Budapest 14 Gyarmat u.42. 18
99 BIO-FLOTT KÖRNYEZETÉPÍTŐ.KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. Gyula Csabai út 9. 18
100 TRANTO ÉPÍTŐANYAG FORGALMAZÓ Kft. Budapest 14 Remény u. 34-36. 18

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kilencmilla kódokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan ellenőrzi a különböző portálokon, közösségi oldalakon kereskedőket. A gyanús, ületszerűnek tűnő profil…

További cikkek