2023. 02. 7. kedd

Rómeó, Tódór
1 EUR 391 HUF
1 GBP 438 HUF

Ezek a legkeresettebb szakmák 2022-ben

Sokan pályaváltás miatt döntenek tanulás mellett

A tanfolyamokat szervező cég 2022 szeptemberében felmérést készített az oldalán érdeklődők körében, amelyben arra volt kíváncsi, ki, miért szeretne felnőttképzésben részt venni. A beérkezett 4200 válasz alapján kiderült, hogy a szakmatanulás legfőbb motivációja a munkahelyváltás, de magas azok száma is, akik a papír miatt vagy éppen egy régi álom beteljesítése érdekében ülnek újra iskolapadba.

Az elmúlt években nagy változások történtek a világban. Először a Covid-járvány, majd a gazdasági válság következtében rengetegen kényszerültek munkahelyváltásra. A tanulás éppen azért jó befektetés, hiszen ilyen esetben mindig jól jön egy második vagy harmadik megszerzett szakma is.

„Eddig sok területen volt jellemző, hogy – például a szakemberhiány miatt – végzettség nélkül is el lehetett helyezkedni. Azonban egyre erőteljesebben szigorodtak a jogszabályok, így a tapasztalat mellett már a papír is fontossá vált” – ismertette Szabó Andrea, oktatási szakértő.

Az anyukák is szívesen tanulnak

A felmérés rámutatott, hogy bár a munkahelyváltó céllal tanulók száma vezeti jelentős fölénnyel a mezőnyt, utánuk következnek azok, akik csak a papír miatt tanulnak, majd az álmukat megvalósítani szándékozók. A negyedik legnagyobb táborban találhatjuk azokat az anyukákat, akik a gyermekükkel otthon töltött időt szeretnék minél jobban kihasználni, és a top5-be fértek azok is, akik mindezidáig kizárólag érettségivel rendelkeztek.

„Azt látjuk, hogy viszonylag kevesen vállalkoznak felnőttként tanulásra pusztán anyagi okokbók, ahogyan azért is elenyésző számban, mert „tanulni jó” – tudtuk meg Szabó Andreától.

2022 legnépszerűbb szakmái:
Dajka
Pedagógiai asszisztens
Gyógypedagógiai asszisztens
Segédgondozó
Személy- és vagyonőr
Élelmiszer-eladó
Sminkes és szempillaépítő
Aranykalászos gazda
Fitness instruktor
Villanyszerelő

Lényeges szempont a gyorsaság

„Manapság sokkal több nő tanul, mint férfi, éppen ezért a női szakmák vonzóbbak, úgymint a szociális, oktatással kapcsolatos területek, valamint a szépségipar” – avatott be a szakember.

A sminkes, fitness instruktor és villanyszerelő képzések esetében a saját vállalkozás gondolata is hívogató lehet, mely jó keresetet és kötetlenebb időbeosztást biztosít. A sportos szakmák népszerűségénél az egészségtudatos életmód elterjedése is fontos tényező.

Az aranykalászos gazda képzés a földvásárlás miatt vált népszerűvé, hiszen a földtörvény szerint csak az kaphat az egyéb jogosultsági feltételeknek való megfelelés mellett engedélyt a földvásárlásra és földhaszonbérlet kötésére, aki szerepel a földművesek adatbázisában, és rendelkezik megfelelő szakirányú képzettséggel.

„Különösen kedveltek azok a tanfolyamok, amelyek már általános iskolai végzettséggel is megkezdhetők. Ilyen a dajka, a segédgondozó, a személy- és vagyonőr, az élelmiszer-eladó, illetve az aranykalászos gazda képzés. Ezek ráadásul gyors képzések, rövid időn belül szakmát lehet szerezni velük” – tette hozzá az oktatási szakértő.

A honlapon tanulási lehetőséget keresők között a nők aránya 65,28%, míg a férfiaké 34,72%.
A felhasználók kor szerinti megoszlása: 24,05%-uk 35-44 éves, 19,63%-uk 25-34 éves, 20,12%-uk 45-54 éves, 13,65%-uk 55-64 éves, 12,17%-uk 18-24 éves és 10,39%-ot tesz ki a 65 év felettiek aránya.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek