2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Bútorasztalos előválogató verseny a 2023-as EuroSkillsre

Bútorasztalos előválogató verseny a 2023-as EuroSkillsre

Beszámoló a március 28-án megtartott a 2023-as Lengyelországban megrendezendő EuroSkills hazai bútorasztalos válogatójáról.

 

Sajtos Dánielnek hívnak 2021-ben bronzérmet szereztem a grazi Európa bajnokságon, 2022-ben Shanghaiban én képviselem Magyarországot a világbajnokságon bútorasztalos szakmában.

Egy Skills versenyző egy EuroSkillsen és egy WorldSkillsen vehet részt, így utánam egy megfelelő utódot kellett keresnünk.

  1. március 28-án tartottuk meg a 2023-as Lengyelországban rendezendő EuroSkills hazai bútorasztalos válogatóját a BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskolában. Ez az iskola ad helyet a magyar asztalos válogatott csapatnak is. Elmondhatom, hogy az ország legjobban felszerelt műhelyeiben versenyezhetnek az asztalos tanulók.

Összesen 16 versenyző jelentkezett a megmérettetésre. Előzetesen három feladatot küldtünk ki, a verseny előtti hetekben, amiket volt lehetőségük gyakorolni.

Az előző években csak egy feladatot kaptak a versenyzők gyakorlás céljából, de idén már követve a WorldSkills szabályrendszerét három feladat került kiküldésre, mindez azért, hogy a legjobb versenyzők legyenek kiválasztva.

Célunk az, hogy kiváló helyzet felismerésű és remek reagáló képességű versenyzőket neveljünk, az esetleges problémák megoldására. Mivel három termék volt kiküldve, egy szögbe döntött fiók, egy hatszög keret és egy összefogazott bortartó így mindenki csak sejteni tudta, hogy mi lesz a feladat.

A verseny napjáig mindössze három ember tudta a feladatot, hogy mi lesz pontosan a két szakértő és én. A mindhárom feladat az én gondolataim útján készült, és én csináltam meg a mintadarabot is otthon.

Azért választottuk a bortartót, mert ez váratlanul érhet mindenkit.

A verseny napja egy megnyitó ünnepséggel kezdődött, amelyet Pölöskei Gáborné, ITM helyettes államtitkár és Bihall Tamás, MKIK oktatási- és képzési ügyekért felelős alelnök nyitott meg.

Ezt követően felfedtük a titkok titkát, hogy mi  a feladat. Büszkén mutattam fel a magasba a 30% változtatáson átesett bortartót. Ekkor volt lehetőség 30 perc közös konzultációra a felkészítőkkel és a felmerült kérdéseket megválaszoltuk. Ezután mindenki elfoglalta a helyét és átvette az anyagját.

10:00-kor kezdődött a verseny a sípszóval. Kétórás etappal kezdődött. Hat csomópontból ált a feladat melyeket ki kellett hozni, leértékelni a zsűrivel.

Mi a zsűriben csomópontokra voltunk leosztva volt az A-C-F és a B-D-E csapat. Ezek a betűk voltak a csomópont megjelenítések. Ekkor pontoztuk a belső felületek kialakítását, a konformitást és a kötések összetartását.

Négy főből állt egy pontozó brigád, a két szakértő Fekete Zoltán és Babanecz Csaba volt a koordinátor, akik írták a pontokat a pontozó lapra. Két tapasztalt versenyző és egy külsős oktató volt a pontozó bizottság. 0-3-ig lehetett pontozni mindent.

Az első szünetben volt lehetőség ebédelni ez egy 30 perces szünet volt. Ezután volt egy szintén kétórás etap, de itt ezután szabadon volt kivehető a 15 perces szünet.

Nagyon fontos egy ilyen nívós versenyen a megfelelő stratégia. Aki csak tehette a ragasztást időzítette erre az időre, hogy 15percel több ideje legyen a ragasztónak kötni.

Összesen három tanműhelyben folyt a munka, mindegyik fel volt szerelve egy Festool Ks 120 REB gérvágóval, egy telepített Festool CMS asztallal, egy MFT asztallal, ahol lehetett végezni a csiszolást, illetve a marást.

Marásnál egy 2 mm-es fózt kellett elhelyezni a kialakított lyuk külső szélére ezt mindenki egy Festool OF1010-es felsőmarógéppel végezte el.

220-as csiszolószemcse méretig lehetett csiszolni 100-120-150-180-220-as papírt bocsájtottunk a versenyzők rendelkezésére. Mindenki egy Festool ETS EC 150-es csiszológéppel végezte a csiszolást, hiszen egy precíz munkát egy precíz géppel lehet még tökéletesebbé tenni.

Miután letelt a hatórás versenyidő mindenkinek gratuláltunk, hiszen nem kis teljesítmény egy ilyen versenyen részt venni, minden versenyzőre büszkék vagyunk.

Ekkor nekiálltunk a pontozásnak, ahol különféle szempontoknak vetettük alá az elkészült termékeket. Ilyenek, mint rajz konformitás, felület kidolgozás, élelvétel, ragasztás utáni rések. Szintén négyfős csoportok voltak. Itt igyekeztünk minden szakmai oktatót bevonni a pontozásba. Örülünk annak, hogy az oktatók is új szakmai tudástárral mentek haza, jobban megismerve a magyar Skills mozgalmat.

A pontokat összesítve megkaptuk az eredményt, három versenyző jutott tovább a döntőbe, ők kimagaslottak a mezőnyből (harmadik és a negyedik helyezett között 17.05 pont volt).

Harmadik helyen Sós Balázs végzett, aki a BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola tanulója, felkészítője Nemes Zoltán.

Második helyen Zalányi Bence végzett, aki a BKSZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikumból érkezett, felkészítője Hamar Zoltán.

Első helyen a dobogó legfelső fokára Németh Zoltán állhatott fel, aki a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium volt tanulója, felkészítője Viasz-Kádi Tibor.

Mindhárom iskola kiváló példái annak, hogy kiemelkedő szakembereket tudnak nevelni a remek oktatók nagyon sok odafigyeléssel.

A továbbjutott versenyzőknek sikeres felkészülést kívánunk a döntőre, ahol véglegesen eldől az, hogy 2023-ban ki képviseli Magyarországot az EuroSkillsen bútorasztalos szakmában.

Köszönjük támogatóinknak és szponzorjainknak, hogy ez a remek verseny létrejöhetett.

H-Didakt Kft.-nek, hogy az alapanyagot és a felmerülő költségeket finanszírozta. A Festool Magyarországnak a kiváló gépeket, amikkel dolgozhattak a versenyzők. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrumnak, hogy a helyszínt és az étkeztetést biztosította. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának a lebonyolítási segítséget. Hajósi Miklós Sportfotósnak a kiváló képeket, amivel tovább gazdagította ezt a remek eseményt, biztosak vagyunk benne, mindenki örül annak, hogy meg lett örökítve munkaközben.

Köszönünk mindent!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek