2021. 09. 17. péntek

Zsófia
1 EUR 351 HUF
1 GBP 412 HUF

Ha ősz, akkor sütőtök – ezúttal Szupermenta módra

A Szupermenta program szezonális tesztjében összesen 11 hazai termesztésű tököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A ma már „klasszikusnak” számító hét kanadai sütőtök mellett négy eltérő fajtájú, de szintén étkezési célra szánt tök kedveltségét is tesztelték. Összességében elmondható: amellett, hogy finomak, biztonságosak is a magyar termesztésű sütnivaló tökök.

 Az őszi ízek egyik nagykövete került most a Szupermenta program középpontjába. A sonkatökök alapos vizsgálata mellett a szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy a többfelé kapható, más fajtájú tökök valamelyike, le tudja-e taszítani trónjáról a közkedvelt kanadai sütőtököt. E szellemben a termékteszt kiegészült a delicata, a japán (hokkaido), a nagydobosi típusú és a provance-i muskotály fajták egy-egy példányával is.

A laboratóriumban mérhető vizsgálatok közül a szakemberek többek között nitrit, nitrát és cukortartalom mérést végeztek és megnézték, hogy a terményekben mennyi béta-karotin található. A darabolva árusított termékeknél szúrópróbaszerűen ellenőrizték a listeria monocytogenes baktérium jelenlétét is. Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt.

Hibás jelöléssel csupán egy esetben találkoztak a hatósági ellenőrök: egy nagydobosiként árusított tök nem felelt meg a fajtajellegnek, így pontatlan volt a tájékoztatás. Ellenőreink bekérték a termék adatait az érintett forgalmazótól. A továbbiakban hatósági figyelmeztetés várható.

A Szupermenta termékteszt kiegészítéseként egy termelőnél komplex helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih felügyelői. Megvizsgálták többek között a termelés körülményeit, valamint a technológiai és higiéniai megfelelőségeket. A horti gazdánál mindent rendben találtak a szakemberek.

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A hét kanadai sütőtök közül az első helyet az Auchan, a másodikat a Tesco, míg a harmadikat a Lidl zöldségpultján kínált sütőtök érdemelte ki.

A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került.

A témával kapcsolatos további információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/ahova-nezunk-sutotok-terem/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum