2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Az iromba lett a legszebb a tardi Kakas Fesztiválon

Az ország minden részéről érkeztek a csapatok, s a tájegységnek megfelelő ízesítésű kakaspörkölttel, kakaslevessel versenyeztek. 32 csapat mérette meg magát a versenyben és 47 féle süteményt is meg kellett kóstolnia a neves zsűrinek, amelynek elnöke Németh József mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottság elnöke volt.

Csetneki László főszervező, az Észak-Bükki Régió elnöke elmondta, hogy nagyon felkészültek a csapatok, akik nemcsak az ízekkel, hanem sokszor a művészi tálalással is versenyeznek.

Bekukkantottunk a bográcsokba, s egyéb sütő alkalmatosságokba

Kőbánya csapata 22-es számot viselte, az isteni kakaspörkölt mellé, olyan különleges csuszát tálalt, hogy minden ujjunkat megnyaltuk. Így készült: baconszalonna csíkokkal kibélelt őzgerincformába kerül rétegezve a csuszatészta, / nem kell megfőzni/ a túró – gazdagon kaporral – és a tejföl. Be a sütőbe, majd szeletekre vágva tálaljuk.
Az emődi csapat kapatos kappanja is nagy sikert aratott. Az 1.sz viselő csapat Sárközi kakaspörköltet főzött Bükki módra. A Kalocsa környékéről érkező Bátya csapata is kitett magáért. A Csöppentő salgótarjáni csapat tántorgó kakasa is isteni volt, de a rácsos linzerrel sem vallottak szégyent.A „Haspártiak” Hódmezővásárhelyről érkeztek, s a kakas mellé sült gyümölcsöket tálaltak, de a Szerb agyagedényben, – amely egy lábakon álló autófelniben állt – sülő kakas is jól sikerült.

A sóskúti „Alig ” csapat – merthogy csak kettecsként voltak, isteni kakas-pörköltöt rotyogtattak a bográcsba, nokedlivel. Az egri Pandúrok vadas kakast főztek, és a melléből palacsintatésztába tekergetve is jutott.
A 27-es Bódvavendégi csapat vadas kakasába borókabogyó és kakukkfű is került.

A kakasok szépségversenyén pedig a szép iromba kakas győzött, de a japán sem vallott szégyent.
A tardiak jóban vannak az égiekkel is mert csodálatos őszi napsütésben rendezték meg a pincesornál a már hagyományosnak mondható  versenyt, s mint Gál János polgármestertől megtudtuk, már az elmúlt évben is a pincesornál volt a rendezvény, mert az a cél, hogy a hangulatos hely egyre inkább népszerű legyen a lakosság és a vendégek körében.
OBE-OL

További fotók a galériában.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek