2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » A kocsonya 490 forint lesz
A kocsonya 490 forint lesz

A kocsonya 490 forint lesz

A kocsonya 490 forint leszA Kocsonyafesztivál szervezői és a résztvevő vendéglátósok – 300 jelentkező közül választották ki a jelenlévőket – egyeztettek egy sajtónyilvános rendezvényen szerdán délután, ahol megtudhattuk, hogy az idei fesztiválon, a sima sertéskocsonya ára 490 lesz, így a tavalyi árhoz képest 40 forinttal kell többet fizetniük a hideg finomságért rajongóknak. A fesztivál rendezője a tavalyi árat javasolta elfogadni, a válság miatt, és mint érvelt Ők is ezért nem emeltek a bérleti díjon, de végül is a 490 forintban állapították meg az árat. Az viszont biztató, -mint ahogy ezt Rózsa Edit fesztiváligazgatótól megtudtuk, -hogy ezért az árért minőséget kapunk majd, mert ha jogos vásárlói panasz érkezik a rendezőkhöz, vagy Mátyás Rudolf, Oscar díjas szakács, Kocsonyaőr fedez fel hiányosságot, akkor a pavilont azonnal bezárják.

/A résztvevők totót töltöttek ki, amelynek nyertese egy kecskeméti házi rétest készítő vállalkozó lett, aki először vesz részt a fesztiválon. A nyereményt Rózsa Edit és Mátyás Rudolf adta át./

Az egyeztetésen jelen voltak a hatóságok is, így a vendéglátók tájékozódhattak az új előírásokról is, és az elvárt higiénés követelményekről is.

A Korty mellett, most már vize is lesz a fesztiválnak MIVÍZ néven,- ez is a város és a fesztivál jó hírét viszi majd – amelyből szénsavas és mentes is forgalomba kerül. Ennek is egységára lesz a fesztiválon, így a félliteres palackot 156 forintért kapják a vendéglátósok, a fesztivál rendezője 240 ft. fogyasztói árat javasolt, de a vendéglősök végül 300 forintban állapodtak meg.

Örömmel jelentette be a fesztivál igazgatója, hogy a Kocsonyafesztivál megkapta az Észak-Magyarország Turizmusáért nívódíjat, amit február 9-én vehetnek át, s arra kérte a vendéglátós szakembereket, hogy a jubileumi fesztiválon is olyan szolgáltatást nyújtsanak majd, hogy az elismerésekre továbbra is méltó legyen a három napos rendezvény.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp