2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Életmód » Mit jelent a tantrikus érintés?

Mit jelent a tantrikus érintés?

Maga a tantrikus érintés egy modern kifejezés, hiszen ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy “felszabadulás a kiterjedés által”. Sok ember van a Földön, akik az érintésen keresztül tudnak kapcsolódni a másikhoz, a világhoz, annak minden szépségéhez. Az érintés által képesek lehetünk megismerni és emlékezni a minket körülvevő dolgokra, az eseményekre, élményekre. A tantrikus érintés sem sokkal különbözik ettől.

Az alábbiakban eláruljuk, hogy mit jelent pontosan és kinek lehet rá szüksége.

Az érintés tudománya

Több tudós és kutató megvizsgálta, hogy mi is az érintés, mit jelent és hogyan hat ránk nézve. Ha például csak a gyengéd cirógatást nézzük, akkor tudhatjuk, hogy megtalálhatók olyan idegvégződések a bőrünkben, amelyek három dologra vannak ráhangolva. Az egyik a könnyű érintés, a másik a gyengéd mozgás, a harmadik pedig a 32 fok feletti hőmérséklet. Az intimázs tantrikus masszázsa során gyengéd érintéseket is kaphatunk, amik kihatnak a testünk minden területére.

Úgy vagyunk programozva, hogy egy másik ember simogatására máshogy reagáljunk, mint bármi egyébre. Ha belegondolunk, akkor egy-egy érintésre évekre visszamenőleg vissza tudunk emlékezni. Vajon miért? Hát azért, mert egy cirógatás sokáig megmarad bennünk, az emlék szinte örökké velünk él. Amikor számunkra jóleső érintés hatására oxitocin és szerotonin termelődik, akkor ezt szoktuk “boldogsághormonnak” hívni.

Gyengéd érintések masszázson keresztül

Az intim masszázs során olyan érintésekben lehet részünk, amelyek mély érzésekkel töltenek el bennünket. Amikor ez megtörténik, akkor előtörnek olyan érzések, amiktől energikusabbnak, nyugodtabbnak, vagy éppen boldogabbnak érezhetjük magunkat. A masszázst követően napok, de sokszor hetek is eltelhetnek, mire minden élményt az eszünkbe tudunk vésni.

Ehhez azonban nyitottnak kell lennünk erre, vágynunk kell a mélységre, engednünk kell, hogy az élmények magukkal ragadjanak. Érdemes tudatosan jelen lennünk, de az sem árt, ha elengedjük magunkat, hiszen feszültséggel és kétségekkel tele nem tudunk megfelelően ellazulni egy masszázs során.

Milyen az a tantrikus érintés?

Nehéz leírni, hogy milyen is egy különleges érintés, egy olyan, ami a testünk egészére hatással van. Próbáljuk meg elképzelni, ahogy a yoni masszázs során először lépünk kapcsolatba a masszőrünkkel. Fontos, hogy ráhangolódjunk, amiben a kezdeti rövid szertartás is nagy segítségünkre lehet. Az ismerkedés lassan kezdődik, először csak szemkontaktust veszünk fel, majd jöhetnek az apró érintések, a kézfogás, míg el nem érünk a szívhez.

A masszőr hisz az érintés gyógyító erejében, és bár nem baj, ha mi nem így indulunk neki, a végére valószínűleg teljesen más emberként térünk haza. Sokszor látni, hogy egy-egy masszázs milyen erővel bír egy olyan emberre, aki korábban nehezen viselte az érintést, aki nem tudta magát elengedni, aki nem volt nyitott az élményekre. Első kézből tapasztalhatjuk meg, hogy az emberi testnek és az érintéseknek milyen hatalmas erejük van./X/

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp