2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » A halfogyasztás segítette elő az emberi agy fejlődését
A halfogyasztás segítette elő az emberi agy fejlődését

A halfogyasztás segítette elő az emberi agy fejlődését

A halfogyasztás segítette elő az emberi agy fejlődésétA halfogyasztás segítette elő az emberi agy robbanásszerű fejlődését kétmillió évvel ezelőtt – vélekedik az a nemzetközi kutatócsoport, amely 2004 óta végez feltárásokat Kenya északnyugati részén, a Rudolf-tó keleti partján. A tudósok szerint az olyan kisebb testű állatoknak köszönhetően, mint a teknős vagy a hal, sokkal több fehérjét fogyasztottak a korabeli hominidák (emberfélék). „A hal igen gazdag telítetlen omega-3 zsírsavban, amelynek kimagasló szerep jut az emberi agy fejlődésében” – hangsúlyozta Brian Richmond paleoantropológus. Kifejtette: az étrendben szereplő sokféle állati eredetű táplálék, s különösen a hal, a krokodil, valamint a teknős, hozzájárult a nagyobb agytérfogat kialakulásához.

Korábbi kutatások bizonyítják, hogy 2 millió évvel ezelőtt „lökésszerűen” megnőtt az agy térfogata. Az antropológusok már korábban is feltételezték, hogy a hús kulcsszerepet játszott a nagyobb agy kialakulásában, eddig azonban nem volt arra bizonyíték, hogy a korai hominidák étrendjében szerepeltek volna a telítetlen zsírsavakban gazdag vízi állatok.

Andy Herries, az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatója szerint is a hús fogyasztása segíthette elő a kisebb fogak és állkapcsok, ahogy a nagyobb testméret, s agytérfogat kialakulását. Az őskori „agyfejlesztő” étrend nyomainak felfedezése azért is fontos, mert nem sokkal később a kis agytérfogatú hominidákat a nagyobb agytérfogatú Homo erectus (felegyenesedett ember) váltotta fel, aki elhagyta Afrikát.

„A változatosabb étrend lehetett az agyfejlődés katalizátora, ez segíthette elő az ember kirajzását Afrikából” – vélekedett Andy Herries.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp