2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

16. heti horoszkóp

 

Ezen a héten túl nagy hangsúlyt helyez saját magára. Ez most igen nagy szerepet tölt be az életében, de a munkahelyi gondok is aggasztják. Igyekezzen megtalálni az arany középutat, nehogy felboruljon a lelki egyensúlya.
Kimondottan kellemes türténésekre számíthat a hét folyamán, legyen szó magánéletről, vagy munkahelyről. Minden helyzetben feltalálja magát, s mi8nden sikerül, amibe csak belefog a héten.
A héten kimondottan szerencsés periódusra számíthat. Ha fontos bejelentést akarna tenni a munkahelyén, az is éppúgy szerencsének bizonyul, mint egy új üzleti vállalkozás. Ne legyen tehát elkeseredve!
Ön eddig sem bírta elviselni a kötöttségeket, a héten azonban túlmehet minden határon ez a tulajdonsága. Összeveszhet olyan emberekkel, akikkel nem kellene, sőt, a barátai közül is megbánthat valakit.
mostanában mindent egyszerre akar elérni, és túl sokat kíván mindenkitől. A héten nem ártana önvizsgálatot tartania, nehogy nagyobb gond legyen. A hatalmát már megszilárdította, legyen ez elég!
A baráti körében, vagy a kollégái között lehet egy olyan illető, akiben csalódhat a hét folyamán. Ez azonban ne szegje a kedvét, hiszen csak önön múlik, hogy hogyan tovább. Az élet mindenképpen megy tovább.
Eléggé nehezen szánja rá magát a hét folyamán egy olyan változtatásra, amelyet pedig már régen meg kellett volna tennie. Ha továbbra is csak töpreng, ahelyett, hogy lépne, nem lesz könnyebb a dolga.
Ne saját magát ostorozza azokért a kudarcokért, amelyek a hét végén érhetik. Sokkal inkább a környezetében keresse az okokat, még inkább azokat az embereket, akik mindent elkövetnek, hogy hátráltassák.
Igyekezzen nagyobb türelmet tanusítani a hét folyamán mindazok felé, akikkel körül van véve. Nem tud mást tenni, kénytelen lesz alkalmazkodni, ha nem akar még több problémát a vállára aggatni.
Nem várt események kavarhatják fel az állóvizet ön körül a hét folyamán. Próbáljon jobban koncentrálni az ön előtt álló feladatokra, ha nem akar elveszni a hullámok között, melyek érzelmi és anyagi jellegűek is lehetnek.
A héten mindenképpen igyekeznie kellene rendet tenni a környezetében, hogy ezáltal a lelkében is meg tudja teremteni a rendet és a biztonságot. Ebben a partnerére maximálisan számíthat, és támaszkodhat.
A megfontoltság mellett némi diplomciai érzékre is szüksége lehet az elkövetkező héten. Ne hagyatkozzon most a megérzéseire, mert azok cserben hagyhatják. Inkább a barátaira, a kollégáira hallgasson.

www.hogra.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Heti horoszkóp
Érvényes: 2019. április 13-tól 20-ig (03.21.- 04.20.): Szenvedélyes hét áll előtted. Nálad mindig a Mars pozíciója a legfontosabb. Jelenleg a sze…
48. heti horoszkóp
  Egy apró dolog kizökkentheti a hét elején legendás lelki nyugalmából, ám rövidesen ismét helyreáll az eredeti helyzet. Nem szereti, ha bárki z…
47. heti horoszkóp
  Jobban meg kellene választania a barátait. Most nincs túl jó passzban, nemigen hiányzik még az is ráadásként, hogy holmi butaságokon mérgelődj…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…