2024. 05. 21. kedd

Konstantin
1 EUR 386 HUF
1 GBP 451 HUF

A téma, ami mindig nagy vitát kavar…

Kevés olyan téma van, ami azonnali vitát tud generálni, ráadásul a két tábor mindig roppant erőteljesen áll ki a véleménye mellett. No, nem mintha erről nagy plénum előtt annyi szó esne, de azért közeli barátokkal, barátnőkkel vagy akár a párokkal csak szóba kerül ez a téma, és hát ember legyen a talpán, aki képes igazságot tenni.

Persze hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy igazából nem is létezik egyetemleges igazság – a szex terén legalábbis biztosan nem. Ma cikkünkben ugyanis nem mást veszünk górcső alá, mint az anális szexet.

Mikor, hol, miért?

Akadnak párok, akiket ez egyáltalán nem foglalkoztat, ellenben akadnak szép számmal olyanok is, akik számára teljesen egyértelmű, hogy olykor-olykor a hátsó bejáratot veszik igénybe. Mielőtt továbbmennénk, fontos megjegyezni, hogy az Erotikashow.hu kínálatában kapható síkosító nélkül semmiféleképp ne feszegessük a zárat, mert könnyen sérülés lehet a vége.

Bár alapvetően ez olyan kellene, hogy legyen, mint egy isteni finom desszert, ami csak különleges alkalmakkor kerül terítékre, sajnos sokan másként értelmezik ezt.

Ilyenek például a fiatalok, akik a nem kívánt terhességgel szemben védekeznek úgy, hogy inkább hátulról osonnak be. Talán ezzel sincs igazán baj, mindenesetre érdemes kuriózummá tenni az ilyen együttléteket, hogy senkinek ne legyen belőle kellemetlensége.

Minden szabályt tartsunk be!

Ahhoz, hogy valóban élvezetes legyen az anális szex, több feltételnek is teljesülnie kell. Mutatjuk is, hogy mire figyelj vagy figyeljetek oda.

  1. Mivel a végbél nem képes nedvesedni, ezért a síkosító használata elengedhetetlen.
  2. Erősen tanácsos óvszert húzni, méghozzá higiéniai szempontból, így viszont gondoskodni kell arról, hogy a síkosító kompatibilis legyen az óvszerrel.
  3. Aktus után mindenképpen tisztálkodjunk meg, kiváltképp akkor, ha nem is használtunk óvszert.
  4. Csakis közös beleegyezés után lehet a hátsó ajtón kopogtatni, de erről a későbbiek során még szót ejtünk majd.
  5. Nem elhanyagolható a mértékletesség elve sem, így ez a kissé extrémnek mondható felnőttkori játék máris valódi csemegévé válik.

Még mielőtt azt gondolnád, hogy másokat nem foglalkoztat soha ez a kérdéskör, megnyugtatunk, rengeteg pár él ezzel a lehetőséggel, és még sincs semmi bajuk. Feltételezhetően azért, mert betartják a fentebb írt szabályokat.

Konszenzus, konszenzus, konszenzus

Nem lehet a témában eleget hangsúlyozni, hogy csak akkor történhet meg bármi – akár a leghétköznapibb, akár a legextrémebb dolog is – a hálószobában, hogy ha abba mindkét fél egyértelműen és önszántából egyezik bele.

Nem számít bele az, amikor már annyit nyúzza az egyik fél a másikat, hogy az inkább beadja a derekát, jelen esetben inkább a hátsó fertályát, csak hogy kerüljön végre pont a dolog végére. Nos, bármennyire is a fétisünk ez vagy bármi más szexuális aktus, a partnerünk akaratát, igényeit és preferenciáit mindig és mindenkor tiszteletben kell tartanunk./X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Gödöllőn járt Magyar Péter
Ma 14 órakor tartotta kampánybeszédét Magyar Péter. A gödöllői Főtéren több ezer érdeklődő volt. Itt a vágatlan felvétel, Illésy Márton jóvoltábó…

Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?