2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Kultúra

Új város épül. Miskolc 1945-1975
címmel nyílt kiállítás csütörtökön a Miskolci Galériában. Bán András igazgató a megynitón a következőt mondta: A Miskolci Galéria munkájában kiemelt figyelmet fordít a város múltjának, identitá…
É. Kovács család kiállítása
A mai Megyei Közgyűlés előtt nyitotta meg Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke É. Kovács László, felesége Éva asszony és lányuk, Judit közös kiállítását.   A gömörszőllösi É. Kovács csalá…
Örömtánc a miskolci Kaffkában
Ma van a tánc világnapja. Mivel is köszönhetné méltóbban egy művészeti általános iskola az ünnepet, mint fergeteges tánccal? Így volt ez ma délután a miskolci Kaffka Margit Általános I…
„Nélküle ma nem állnék a színpadon”
Anyák napjára Magyar Rózsával A magyar népi hagyományokat őrző énekesnő a napokban mutatta be első nagylemezét, melynek címe: „Édesanyám”. - A lemezre a sokak számára közismert és kedvelt dalok…
MOL esettanulmány-verseny az egyetemen
Első alkalommal szervezett esettanulmány-versenyt a Miskolci Egyetem BEST Observer csoportja mérnökök és gazdászok részére. A MOL támogatását élvező versenyben, a cég szakemberei által felvetett …
„Ne vedd le szemed a célról”
A kiváló tanulmányi és sport eredményeket elért diákok kitüntetéseit április 21-én vették át a Rákóczi-vár színháztermében. A legkiválóbb tanulókat jutalmazták meg ezen a napon, akik a tanulmá…
„A Zemplén Európa Ház galériája”
...címmel a Zemplén Európa Ház keretein belül új a térségi, Zemplén Régió képzőművészeit támogató programot indít a ZRVA. A program révén új, üzleti környezetben történő bemutatkozási lehetőséget…
Miskolcon is lesz elővágta
Ötnapos, országos rendezvénnyé nőtte ki magát a Nemzeti Vágta 2010-ben öt napon keresztül, még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta. A június 2-a és 6-a közötti esem…