2024. 08. 2. péntek

Lehel
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Közélet

Sajókeresztúri ünnep
Igazán bensőségesre sikerült Sajókeresztúr falunapja, amelyet összekötöttek az Augusztus 20-i ünneppel. A település apraja-nagyja a sportpályán volt, hiszen a birkafőző verseny már kora reggel elkezdő…
Augusztus 20. hazánk legrégebbi és legjelentősebb ünnepe. Ezen a napon emlékezünk meg az államalapításról, az alkotmányos rend létrejöttéről, hazánk egységes nemzetté válásáról. Ezen a napon hajtunk f…
Jövőre nyissák meg a diósgyőri strandot!
Örvendetes a várfelújítás, de a fejlesztések nem állhatnak le. A várfürdő például nem maradhat zárva. Minden miskolci csak örülhet annak, hogy augusztus 20-án a Lovagi Tornák Terének átadásával befej…
Orbán Viktor 5 évvel ezelőtt a választási győzelem érdekében adómentes pálinkafőzést ígért. Akkor is tudta ő maga is, hogy ez az EU szabályaiba ütközik, és nyilván világos volt számára, hogy az ígéret…
Olyat, aki intézkedik is, mondja Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője szerint egyre több az erőszak a miskolci tömegközlekedési eszközökön, legutóbb például egy népes cigány társaság fényes nappal es…
A nemzetgazdasági minisztérium szerint eddig mindössze 11 külföldön dolgozó fiatalt sikerült hazahozni a 100 millió forintból megvalósított "Gyere haza fiatal" program keretein belül. Az elmúlt 5 év k…
Mára a menekülthelyzet Bicskén tarthatatlanná vált: átlagosan 1200 fő tartózkodik a 464 fősre bővített táborban. Mivel a szám elérte Bicske lakosságának tíz százalékát, a helyzet elviselhetetlenné vál…