2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF

Barangoló

Sajókeresztúrban új utat adtak át
Csöbör Katalin, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei 01. számú választókerület elnöke, országgyűlési képviselője és Kollár Miklós, Sajókeresztúr polgármestere, új 1 km hoss…
Új játszótér Sajóbábonyban
-Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hogy itt lehetünk, hiszen régóta vártuk már ezt a mai napot, hogy elkészüljön a játszótér és átadhassuk azt a gyerekeknek. Több mint 30 éve vártak az itt élő felnőtt…
Arany Gála a bükkábrányi iskolában
 - 200 éve született Arany János Az Arany Gálát pénteken délután rendezték meg az iskola tornatermében, Arany János születésének 200. évfordulójának tiszteletére. A vendégeket Éliásné Takács An…
Tovább szépül a harsányi főtér
Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően szépül és szellemiségében tovább gazdagodik Harsány főtere. Nemzeti identitásunkat, a hazaszeretet, a hovatartozást, a magyar hagyományok, és őseink …
100 millió útfelújításra
A harsányi önkormányzat egyik legnagyobb kihívása évek óta a belterületi úthálózat állapotának javítása volt. Az település vezetése 2010. óta jelentős forrást fordított a feladat megoldására, így az e…
Évet értékeltünk Sajóbábonyban
 Beszélgetés Dr. Szilva István polgármesterrel Sajóbábony polgármesterével, most az év elején arról beszélgettünk, hogy ha számvetést kellene készítenie az elmúlt esztendőről, akkor melyek azok a…
Harsány 100 milliót nyert útfelújításra
Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő jelentette be a településen: Harsány község az egyes települé…
Advent Szirmabesenyőben
A Község képviselő-testülete nevében nagy szeretettel és tisztelettel hívjuk, várjuk Önt és kedves családját, rokonait, barátait! Advent második vasárnapjának programja:16:00-kor Galo Gábor plébános …
Újabb 181 millió Nyékládházára
Az adósságkonszolidációban nem résztvevő önkormányzatok fejlesztésének támogatása jogcímén jutott újabb 181 milliós támogatáshoz Nyékládháza városa. Az erről tanúskodó okiratot Tállai András országgyű…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!